Eladó Mansellék 1992-es legyőzhetetlen Williamse

Egy aukción kerül eladásra Nigel Mansell és Ricardo Patrese 1992-ben használt Williamse, amely a Forma-1 történetének egyik legdominánsabb évét produkálta, Mansell világbajnok lett, Patrese második.

Nigel Mansell, Williams FW14B

Nigel Mansell, Williams FW14B

Sutton Images

A Williams-Renault FW kikiáltott darabját 1992-ben Nigel Mansell hat versenyen használta, a szezon hátralévő részében pedig Riccardo Patrese versenyzett vele. Mansell abban a szezonban kilenc futamon nyert, ezzel megjavította az egy szezonon belüli győzelmek rekordját, amelyet addig Ayrton Senna tartott. A brit öt győzelmet aratott az autóval, és szerzett egy második helyet, mielőtt Patreséé lett.

Ez az autó volt az alapja az 1993-asnak, amellyel Alain Prost győzött, és az első világbajnoki cím, amelyet Adrian Newey mérnöki munkájának tulajdonítottak. Newey ugyanakkor nem volt ismeretlen a motorsportok világában, hiszen egy általa tervezett autó nyerte az 1986-os Indy 500-as futamot.

Még több F1 hír:

A Williams egy 3.5 literes V10-es Renault RS3-as versenymotort rejt, amely 700 lóerőt adott 12 500 percenkénti fordulatszámmal, míg továbbfejlesztése már 60 lóerővel erősebb volt, és kétezer fordulatszámmal többet tudott. Ezzel az autó nemcsak egy világbajnok gép volt, hanem mérnöki műremek is. A Bonham aukciósház nem hozta nyilvánosságra a nyitó árat, de abból kiindulva, hogy Ayrton Senna 1993-ban Monaco GP-t nyerő McLaren-Cosworth Ford MP4/8A típusú autója több mint 4 millió euróért talált gazdára tavaly, valahol ebben az árkategóriában kelhet el.

Statisztikák, részletek a több mint különleges F1-es versenygépről

Az autót Patrick Head és Adrian Newey tervezte

Az autót Patrick Head és Adrian Newey tervezte

Fotót készítette: LAT Images

Az 1992-es verzió egy aktív felfüggesztést kapott, mely a Renault V10-es erőforrásával és a 6-sebességes félautomata váltórendszerrel vált teljessé.

Az 1992-es verzió egy aktív felfüggesztést kapott, mely a Renault V10-es erőforrásával és a 6-sebességes félautomata váltórendszerrel vált teljessé.

Fotót készítette: LAT Images

A gépet Mansell mellett Patrese vezethette, aki az 1992-es szezonban mindössze egyetlen egy alkalommal nyert, a szezon végén a Japán Nagydíjon.

A gépet Mansell mellett Patrese vezethette, aki az 1992-es szezonban mindössze egyetlen egy alkalommal nyert, a szezon végén a Japán Nagydíjon.

Fotót készítette: LAT Images

Mansell 1992-ben az első 5 futamot húzta be, majd még négy alkalommal volt az övé az első hely. Amikor nem volt első, akkor második lett, vagy kiesett, mely három alkalommal történt meg vele. Érdekesség, hogy az utolsó két versenyen célba sem ért.

Fotót készítette: Rainer W. Schlegelmilch

Maga az FW14 egy rendkívül sikeres konstrukció volt, mely 1991 és 1992 között 32 versenyen 17 alkalommal nyert. Emellett 21 rajtelsőség és 19 leggyorsabb kör került a neve mellé.

Maga az FW14 egy rendkívül sikeres konstrukció volt, mely 1991 és 1992 között 32 versenyen 17 alkalommal nyert. Emellett 21 rajtelsőség és 19 leggyorsabb kör került a neve mellé.

Fotót készítette: LAT Images

Az autó üzemanyagát az Elf, míg az abroncsokat a szintén legendás Goodyear biztosította, mely 1964 és 1998 között szerepelt az F1-ben. A gumigyártó ezen időszak alatt összesen 493 nagydíjon vett részt 247 versenyzővel, 63 konstruktőrrel és 30 motorgyártóval. A 493 nagydíjából 368-at nyert meg a márka, mellette 358 rajtelsőséggel és 361 leggyorsabb körrel.

6

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amikor egy F1-es versenyző ráhozza a frászt a világhíres sportolóra
Következő cikk Hamilton a menő? Akkor figyeld Räikkönent a magángépen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország