Egy sokkoló jelenet az 1993-as Portugál Nagydíjról a Ferrarival: hihetetlen (videó)

Ebből sokkal nagyobb baleset is lehetett volna, de szerencsére nem következett be, és ha nagyon kevésen is múlt, elmaradt a becsapódás a másik autóval.

Egy sokkoló jelenet az 1993-as Portugál Nagydíjról a Ferrarival: hihetetlen (videó)

A koronavírus okozta súlyos és furcsa helyzet miatt idén lesznek olyan helyszínek is a naptárban, amik ezelőtt nem kaptak lehetőséget a Forma-1-ben. Portimao az egyik, de Portugál Nagydíja már volt az F1-nek a múltban.

Az első ilyen nagydíjat még 1984-ben rendezték meg. Egészen 1996-ig minden évben volt futam Portugáliában, majd az esemény eltűnt. Ezzel egy nagyon hosszú szünet szakad meg, ami a portugálok előtt komoly lehetőséget jelent.

A visszatérés kapcsán idézzünk fel egy nagyon emlékezetes jelenetet az 1993-as nagydíjról, amit Michael Schumacher húzott be a Benetton-Ford volánja mögött. Érdekesség, hogy 1991 és 1996 között ez volt az egyetlen olyan hétvége, amikor nem a Williams-Renault nyert.

 

Gerhard Berger is tagja volt a mezőnynek, méghozzá a Ferrari színeiben. Épp a bokszkiállását teljesítette, majd a hideg gumikon túlságosan is erősen lépett a gázra, és irányíthatatlanná vált az autó. Nagyon kevésen múlt, hogy ne rohanjon bele az érkező társába.

Ez az F1-es terv a jövőben nem lesz fenntartható...?

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hamilton óriási megtiszteltetésben részesült
Előző cikk

Hamilton óriási megtiszteltetésben részesült

Következő cikk

Készítsd be a popcornt, dőlj hátra és tekerd fel a hangerőt: Schumacher köre (videó)

Készítsd be a popcornt, dőlj hátra és tekerd fel a hangerőt: Schumacher köre (videó)
Hozzászólások betöltése