Egy nagy jelenet Norris és Ricciardo között, amit eddig nem láthattunk: videó

Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője sokat tudott előrejönni a Brit Nagydíjon, és hiába előzte meg Lando Norrist is, gratulált neki a brit pilóta a futamot követően.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Lando Norris, McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Lando Norris, McLaren MCL35

Andy Hone / Motorsport Images

Hamarosan javíthatnak a pilóták, mivel ezen a hétvégén is Silverstone-ban fog versenyezni a mezőny, de egyelőre maradjunk az első versenynél, amit Lewis Hamilton húzott be, ráadásul egy defektes Mercedesszel.

Carlos Sainz Jr. már nem volt ilyen szerencsés, és hatalmasat zuhant az eredménysorban. Végül nullázott, noha sok pontot gyűjthetett volna. Daniel Ricciardo kihasználta a ziccert, és Valtteri Bottas defektjét, ami egy negyedik helyet hozott számára, és végül az ötödik helyen célba érő Lando Norrist is meg tudta előzni.

A videó itt érhető el

 

Norris a csalódottsága ellenére azonnal gratulált Ricciardónak, ami megmutatja, hogy a brit milyen karakter. Az ausztrál talán egy pillanatra meg is ijedhetett, de ő is hamar reagált, és köszönte a dicséretet.

Kimi nem kicsit akadt ki...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ez a rádióüzenet sokat elmond Gasly motivációjáról: videó
Következő cikk Ilyen időjárás fogja fogadni az F1-es mezőnyt a 70. Évforduló Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország