Top események
Forma-1
25 szept.
Hátralévő idő:
20 Óra
:
50 Perc
:
44 Másodperc
MotoGP
18 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
20 Óra
:
50 Perc
:
44 Másodperc
Teljes eredmény:

Egy meglepő statisztika: Leclerc-nek 12 kör is elég volt, Albonnak 49 sem…

megosztás
hozzászólás
Egy meglepő statisztika: Leclerc-nek 12 kör is elég volt, Albonnak 49 sem…
Szerző:

Idén eddig összesen öt pilóta állhatott dobogóra, de meglepő módon Charles Leclerc-nek ehhez mindössze 12 körön keresztül kellett a top-3-ban autóznia, Lando Norrisnak pedig 2 top-3-ban teljesített kör is elég volt pályafutása első F1-es dobogójához.

Egyelőre 7 futam telt el a Forma-1 2020-as szezonjából, ez alatt a 7 futam alatt pedig öt pilóta tudott a dobogóra állni: Lewis Hamilton, Max Verstappen, Valtteri Bottas, Charles Leclerc és Lando Norris, a leggyakrabban pedig Hamiltont, Verstappent és Bottast láttuk a pódium valamelyik fokán.

Ennek kapcsán a The Race főszerkesztője, Glenn Freeman összegyűjtötte, hogy a fent említett hármason kívül ki hány kört teljesített idén a top-3-ban, amiben találunk pár érdekességet. Ilyen tekintetben Alex Albon és Lance Stroll áll az élen, viszont nekik 49, illetve 31 kör sem volt elég ahhoz, hogy a top-3-ban is fejezzék be a futamot.

Még több F1 hír:

Ehhez képest Charles Leclerc-t és Lando Norrist „a hatékonyság bajnokának” lehetne nevezni, hiszen Leclerc 12 kört töltött a top-3-ban, de így is két dobogós hellyel rendelkezik 2020-ban, Norris pedig összesen két körön keresztül volt ott az első három között.

Elöl szerepel még Sergio Perez és a Magyar Nagydíjon alternatív stratégiára voksoló Kevin Magnussen, mellettük pedig Sainz, Hülkenberg és Ricciardo volt rövid időn keresztül a top-3-ban.

Ferrari: Monzában segíthet a partimód betiltása…

 

Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Vettel és Leclerc küzdelme… a 13. helyért (videóval)

Előző cikk

Vettel és Leclerc küzdelme… a 13. helyért (videóval)

Következő cikk

Videón Leclerc fantasztikus rajtja a Belga Nagydíjról

Videón Leclerc fantasztikus rajtja a Belga Nagydíjról
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Alexander Albon , Charles Leclerc , Lando Norris
Szerző Gyémánt Péter