Egy kör az örökkévalóságnak: Alonso briliáns rajtja a silverstone-i sprintkvalifikációról – videó

Ha egy eseményt kellene kiemelni az F1 történetének első kvalifikációs sprintfutamáról, a legtöbben minden bizonnyal Fernando Alonso rajtját említenék. Az Alpine spanyol versenyzője hat pozíciót javított az első métereken.

Fernando Alonso, Alpine A521, Lando Norris, McLaren MCL35M, and Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fernando Alonso, Alpine A521, Lando Norris, McLaren MCL35M, and Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Mark Sutton / Motorsport Images

Miután a pénteki „hagyományos” kvalifikáción a 11. helyet szerezte meg, az időmérőt helyettesítő kvalifikációs sprintfutamon Fernando Alonso néhány kanyart követően már az 5. helyen autózott. 

Még több F1 hír:

A kétszeres világbajnok tanítani valóan csapott le a kínálkozó alkalmakra a silverstone-i sprintfutam első körében, ám mint elmondta, utána nehezen tudta tartani a nála gyorsabb autókat.

 

Az Alpine 39 éves versenyzője végül a 7. helyen zárt az általa Q4-nek elnevezett eseményen, rajthelyéhez képest tehát négy pozíciót javított.

Alonso összes előzése az első körben az alábbi linken tekinthető meg. 

Toto Wolff még várna a sprintfutamok számának növelésével

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Édesapja első F1-es autójával körözött Mick Schumacher - Galéria
Következő cikk Holland sajtóértesülések szerint Hamilton beszélt Verstappennel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország