Top események
Forma-1
12 márc.
-
15 márc.
Hátralévő idő:
46 nap
V
Bahreini Nagydíj
19 márc.
-
22 márc.
Hátralévő idő:
53 nap
Teljes eredmény:

Ecclestone szerint belsős munka volt lányának 2 milliárdos kirablása

megosztás
hozzászólás
Ecclestone szerint belsős munka volt lányának 2 milliárdos kirablása
Szerző:
, Szerkesztő
2019. dec. 18. 18:25

Tamara Ecclestone házából rablók kétmilliárd forint értékben vittek el értékeket, elsősorban ékszereket, a Forma-1 egykori vezére szerint valaki segített a rablóknak a nyugat-londoni ház kirámolásában.

A milliárdos lányának szóvivője szerint Tamara Ecclestone-t megrázták a történtek, és mérges, mert a rablók kijátszották mind a 24 órás utcai biztonsági szolgálatot, valamint Ecclestone-ék saját biztonsági embereit is.

A 89 éves Bernie Ecclestone hétfőn még úgy nyilatkozott, hogy mivel nincs minden információ birtokában, ám azóta már kijelentette, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy belsős munka volt a rablás.

"Ez egy borzasztó dolog volt, amely akkor történt, amikor elhagyta a házat, de még jobb is, hogy nem volt otthon" - mondta az apa, míg Tamara a közösségi médiában a bibliából idézett: "Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne" - szól Lukács evangéliumának 8. fejezet 17. verse.

Még több F1 hír:

Nem lehet pontosan tudni, mire gondol a bűntény sértettje, akinek férje is hasonlót posztolt az Instagramra. Tamara Ecclestone és családja London legelőkelőbb részén, a Kensington Palace Gardenben él nagykövetségek és más szupergazdagok környezetében, és a Kensington Palota közelében van, ahol Vilmos herceg és felesége, Katalin élnek.

Az elkövetők a rendőrség kiérkezése előtt megléptek, a biztonsági szolgálat három férfi jelenlétéről számolt be a területen, akik a család karácsonyi nyaralásának kezdetére időzítették a betörést, és a hálószobai széfek érdekelték őket csak az ékszerek miatt.


 
Következő cikk
Videó: A legnagyobb balesetek a 2019-es szezonban

Előző cikk

Videó: A legnagyobb balesetek a 2019-es szezonban

Következő cikk

Räikkönen elkésett, mert először járt Monacóban - videó

Räikkönen elkésett, mert először járt Monacóban - videó
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Szerző Horváth Gábor