Dennis állta Senna kínzó fogadását, de az utóhatásra nem gondolt

Alig egy hete emlékeztünk meg minden idők egyik legnagyszerűbb autóversenyzőjéről halála 25. évfordulója kapcsán, ám azóta is szállingóznak a sztorik Ayrton Sennáról.

Ayrton Senna, McLaren Honda, prepares to qualify under the watchful eye of McLaren team boss Ron Dennis

Fotót készítette: LAT Images

Most Ron Dennis egyik története került el, amely során a McLaren egykori főnöke bizony kínzó másodperceket okozott magának. Dennis története szerint éppen Mexikóban jártak, ahol az első F1-es viadalt rendezték, és a futam után a csapat beült egy étterembe, ahol a mexikói ízlésnek megfelelően megannyi csípős hozzávaló sorakozott az asztalon.

"Csak ültünk ott, vártuk az ételt, előttünk sorban a különböző csípős szószok, és előttük a sós kekszek választéka, amellyel meg lehetett kóstolni őket. Mindenki megkóstolt párat, de könnyfakasztó élmény volt. Ekkor fordult hozzám Senna , és azt mondta: 'Te ebből nem tudsz megenni sokat, de én brazil vagyok, szeretem a csípőset', de azonnal mondtam neki, hogy 'én bizony meg tudom enni az egészet ezer dollárért'. Ő pedig azonnal állta a fogadást" - mesélte Dennis, aki ezek után élete legkellemetlenebb pillanatait élte át.

Még több F1 hír:

Pedig a sportvezetőnek terve is volt, kár, hogy magát a fogadást nem gondolta át. "Tudtam, hogy ez nem öl meg, de fájni fog. Úgy voltam vele, hogy ha minél gyorsabban bekanalazom, akkor majd nem lesz ideje csípni. Azt hittem, ennél könnyebben még nem kerestem ezer dollárt. Fogtam hát a kanalat, és amilyen gyorsan csak tudtam, elkezdtem tömni magamba. Aztán már befelé sokkot okozott, de ezt még egyenértékűnek tartottam a nyereménnyel" - mesélte Dennis.

"Rengeteg vizet ittam, és kb. egy fél óra kellett, mire sikerült úrrá lennem a kémiai hatáson. Megittam pár pohár bort, és úgy éreztem, ilyen könnyen sosem kerestem ennyi pénzt. Akkor még nem gondoltam, hogy az ilyesminek kétszer is van kémiai hatása. Annyira rosszul voltam másnap, hogy a zuhanyzóba hűtőfolyadékot adagoltam" - mondta Dennis, aki korábban négy-öt fogadást is elvesztett Senna ellen, ezért is volt olyan fontos számára a győzelem. Úgy emlékszik rá, hogy a brazil később egy borítékban fizette ki az összeget, Dennis élete végéig becsben tartja azt a borítékot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lenyűgöző reklámfilmben szerepelt Hamilton: „Megállt az idő”
Következő cikk Pérez dobott egy szelfit Ronaldóval, a brazil legendával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország