Csúszik a Schumacher film bemutatója

Hivatalosan is bejelentették, amit már sejteni lehetett, hogy elhalasztják a Michael Schumacherről szóló dokumentumfilm bemutatását, új időpont egyelőre nincs.

Michael Schumacher and Jean Todt

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Michael Schumacher 25 évvel ezelőtt nyerte első világbajnoki címét a Forma-1-ben, ráadásul idén januárban töltötte be az 50. életévét. Ennek apropóján került szóba egy dokumentumfilm megrendezése, amely a német legenda életét mutatja be. A Schumacher című film mozikba kerülésére a RaceFans cikke szerint azonban még várni kell, ezt maga a producer jelentette be.

 

"A Schumacher-film bemutatásának időpontját elhalasztottuk. A rendezésnek több időre van szüksége, hogy elkészüljön az alkotással, a rengeteg alapanyag feldolgozásával. Az új időpontról később tájékoztatjuk a közönséget" - szól a hivatalos bejelentés a bemutató időpontjáról. A bejelentés szerint a filmben eddig sosem látott felvételek mellett megszólalnak a családtagok is.

A filmet Michael Wech és Hanns-Bruno Kammertöns készítik, akiknek nevéhez fűződik a Boris Becker, a spíler című korábbi dokumentumfilm is az egykori német teniszcsillagról. A hétszeres világbajnok Schumacher súlyos balesetére és az az utáni életére már nem terjed ki a dokumentumfilm.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Brazil Nagydíj rajtja és az első méterek: videó
Következő cikk Bruno Senna Ayrton Senna McLaren-Hondájával Brazíliában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország