Statisztikák

Csak a Ferrari-motoros autók rontottak tavalyhoz képest, nem meglepő, melyik csapat fejlődött a legtöbbet

A bahreini időmérő edzésen nem meglepő módon a Mercedes szerezte meg az első sort, azonban a Mercedes a 2019-hez képest való javítás tekintetében mindössze a hatodik, 2019-hez képest pedig csak a Ferrari-motoros autók rontottak a köridejükön.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Zak Mauger / Motorsport Images

Nem született nagy meglepetés a bahreini kvalifikáción, ugyanis az első sort a Mercedes, a második sort pedig a Red Bull szerezte meg, mondhatni a „szokásos” sorrendben: a német istállónál Lewis Hamilton, az osztrák csapatnál pedig Max Verstappen volt a gyorsabb csapaton belül.

Ennél sokkal érdekesebb kép tárul elénk, ha megnézzük, hogy mennyit javítottak vagy rontottak a csapatok a 2019-es időmérős köridejükhöz képest. Ebből kiolvasható, hogy mekkorát esett hátra motorerőben a Ferrari csapata, ahogy az is, hogy mekkorát lépett előre a Williams, hiába nem annyira látványos a fejlődésük a tavalyi katasztrofális szezonjuk miatt.

Még több F1 hír:

A legtöbbet tehát a Williams javított, de összesen 5 csapat is többet tudott javítani 1 másodpercnél. Összesen három csapat rontott: az Alfa Romeo, a Ferrari és a Haas, ráadásul utóbbi két istálló több mint 1 másodpercet bukott tavalyhoz képest.

A Ferrari tavaly Charles Leclerc révén megszerezte a pole-t, idén viszont a Q2-ben kiesett mindkét pilótájuk, és a sportigazgató Laurent Mekies arra számít, hogy fáradtságos versenye lesz vasárnap a Scuderiának.

Ez is közrejátszott Bottas időmérős vereségében?

 
 

Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Fáradtságos verseny vár ránk Bahreinben…
Következő cikk Videón Hamilton pole-köre Bahreinből!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország