Brit lapértesülések szerint maga a miniszterelnök léphet közbe, hogy Hamiltont lovaggá üthessék

Tegnap láttak napvilágot a pletykák, hogy Lewis Hamiltont január 1-jével lovaggá üthetik, ma pedig további információk láttak napvilágot arról, hogy jártak közben ennek érdekében.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Tegnap keltek szárnyra a hírek arról, hogy Lewis Hamilton megkapja a lovagi címet 2021-ben, most a Sportsmail tette közzé, hogy információik szerint Boris Johnson személyesen járt közben, hogy lovaggá üssék a hétszeres világbajnokot.

Hamiltonról sokan tartják, hogy olyasmit ért el, amit kevés brit sportoló mondhat el magáról, és egyre hangosabbak azok, akik szerint megérdemelné ezt a tisztséget, bár a szigetország kitüntetéseiről döntő tanács híresen vonakodva adja meg olyanoknak, akik még aktívan sportolnak.

Még több F1 hír:

Egy másik dolog, amit a tanács vizsgál, hogy azok, akiket kijelölnek, mennyi adót fizetnek Nagy-Britanniában. Hamilton Monacóban él, és korábban is volt botrány abból, hogy azóta eladott magángépét, hogy ne kelljen utána adóznia, a Man-szigetre jegyeztette be.

Ennek ellenére nem lehet ez az akadálya, hogy megkapja a címet, mivel a fenti ügytől eltekintve is az ország legtöbbet adózó ötezer embere között van nyilvántartva a pilóta, így vélhetően elnézik neki ezt a botlást.

 

A Sportsmail szerint a brit miniszterelnök, Boris Johnson maga lépett közbe, hogy felgyorsítsa Hamilton lovaggá ütésének folyamatát, forrásaik szerint azt tervezi, felülbírálja a kitüntetésekről döntő tanács szabályát arról, hogy aktív sportolók ne kaphassanak ilyen címet, így Újévkor megtörténhet a ceremónia.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Videó: Aron Canet nagy esése, ami lehetett volna sokkal rosszabb is...
Következő cikk Meg akarod valamiben verni Lewis Hamiltont? A FIFA 21-ben lesz rá lehetőség!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország