Balesete után először jelentkezett fotóval Fernando Alonso!

Fernando Alonso a jelek szerint egy percet sem szeretne késlekedni. A kétszeres világbajnok alig egy hete szenvedett operációval járó balesetet, ám most már azon dolgozik, hogy minél hamarabb újra edzésbe állhasson.

Fernando Alonso, Renault F1 Team R.S.20

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Nem is olyan régen még azért izgultunk, mennyire súlyosak Fernando Alonso kerékpár balesetben szerzett sérülései. Miután a kétszeres világbajnokon operációt hajtottak végre, az orvosok többnyire optimistán nyilatkoztak felépülésével kapcsolatban. 

Miután minden a tervek szerint haladt, Alonsót kiengedték a kórházból, a jelek szerint pedig már megkezdte rehabilitációját. A 39 éves versenyző Instagram-profiljára töltött fel egy képet. 

 

"D-vitamin, gumikötél és egy kis séta segít fenntartani a szintet. Boldog vagyok, és minden üzenetért hálás" - írta Alonso. 

A kétszeres világbajnok és az Alpine egyelőre nem adott tájékoztatást arról, valóban ott lehet-e Alonso a három hét múlva megrendezésre kerülő bahreini tesztsorozaton. 

Alonso idén a középmezőnybe várja csapatát 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az Aston Martin cáfolta a Vettel autóeladásaival kapcsolatos pletykákat
Következő cikk Ekkor érkezik pontosan az AlphaTauri új autója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország