Livefeed

Az FIA egymás mellé ülteti Räikkönent, Vettelt és Verstappent

Igencsak érdekesnek ígérkezik az FIA csütörtöki sajtónapja, mely minden bizonnyal beszédes is lesz a pilóták részéről.

Sebastian Vettel, Ferrari SF70H, Max Verstappen, Red Bull Racing RB13, Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H, collide at the start

Andrew Hone / Motorsport Images

Ezen a hétvégén Malajziában versenyez a Forma-1 mezőnye. Az utolsó maláj versenyhétvége csütörtökön veszi kezdetét a sajtónappal. Magyar idő szerint reggel 9 órakor a versenyzők közül két világbajnoknak is jelenése van az FIA sajtótájékoztatóján.

Az első három nyilatkozó Räikkönen, Vettel és Verstappen lesz. A szövetség nem véletlenül válogatta össze a három top-pilótát, akik Szingapúrban egy igen látványos rajtbaleset elszenvedői voltak. A Red Bull a Ferrarira, addig a Ferrari Verstappenre mutogatott. A versenybírók senkit sem büntettek meg, de a hírek szerint erősen elgondolkoztak azon, hogy szankcionálják a Ferrari négyszeres világbajnokát, aki elindította a láncreakciót.

A második csoportban találjuk Ericssont a Saubertől és Sainzot, valamint Gaslyt a Toro Rossótól. A svéd nyilvánvalóan itt sem fog sok kérdést kapni, maximum a jövőjét illetően, mivel állítólag a Sauber nem tart rá igényt, és a Ferrari a két juniorját akarja beültetni a svájci csapat autóiba 2018-tól. Ericsson a Williamsszel tárgyal, de ott sincs túl sok esélye, hiába a mögötte álló anyagi háttér.

A Toro Rosso új párosa érdekesebb interjúalany lesz, mivel Sainz aláírt a Renault-hoz, míg Gasly lehetőséget kap a bemutatkozásra a Forma-1-ben a gyengén teljesítő Kvyat helyén. Ha a francia jó benyomást kelt, szinte biztosan övé lesz az egyik ülés a Toro Rosso-Hondánál a következő szezonban.

Pénteken a megszokott módon a különböző csapattagoké és vezetőké lesz a főszerep.

Első csoport:
Christian Honer (Red Bull)
Otmar Szafnauer (Force India)
Fréderic Vasseur (Sauber)

Második csoport:
Mario Isola (Pirelli)
Guenther Steiner (Haas)
Toto Wolff (Mercedes)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvyat és az újabb KO: falban a Toro Rosso
Következő cikk Új fékeket kap a Haas Malajziában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország