Alonso (eddigi) utolsó Forma-1-es győzelme - videó

Fernando Alonso, aki ma jelentette be a Forma-1-be való visszatérését, az eddigi utolsó győzelmét a száguldó cirkuszban a 2013-as Spanyol Nagydíjon aratta. Az F1 hivatalos Twitter-oldala erre is „visszaemlékezett” Alonso renault-s visszatérése kapcsán.

Alonso (eddigi) utolsó Forma-1-es győzelme - videó

Fernando Alonso 2021-től ismét a Forma-1-ben versenyez: visszatér régi sikerei színhelyére, a Renault-hoz. A spanyol mindkét világbajnoki címét a Renault versenyzőjeként szerezte, előbbit 2005-ben, utóbbit 2006-ban.

Az F1 hivatalos Twitter-oldala pedig a bejelentést követően a 39 éves pilóta több kiemelkedő pillanatát is felidézte, ide tartozott a máig utolsó F1-es futamgyőzelme, a 2013-as Spanyol Nagydíjon aratott siker.

További híreink:

Alonso akkor még a Ferrari versenyzőjeként azután tudott felállni a dobogó legmagasabb fokára, hogy az ötödik pozícióból rajtolt, majd az első körben Lewis Hamiltont és Kimi Raikkönent is meg tudta előzni külső íven, végül pedig több mint 9 másodperces előnnyel futott be Raikkönen előtt az első helyen.

A kétszeres világbajnok tehát F1-es pályafutása eddigi utolsó győzelmét hazai pályán tudta megszerezni, jövőre pedig ismét ott lesz az F1-es mezőnyben, ahol a célja, hogy dobogós helyezéseket tudjon gyűjteni a francia istállóval.

 

Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

megosztás
hozzászólás
Alonso, az F1-es ikon, aki így örült a nagy diadal végén: videó
Előző cikk

Alonso, az F1-es ikon, aki így örült a nagy diadal végén: videó

Következő cikk

Alonso eddigi összes győzelmének helyszíne – három nagydíjon tudott „triplázni” (kép)

Alonso eddigi összes győzelmének helyszíne – három nagydíjon tudott „triplázni” (kép)
Hozzászólások betöltése