Albon érzelmes rádióüzenete a mugellói dobogója után (videó)

Alexander Albon, a Red Bull versenyzője a Toszkán Nagydíjon szerezte meg az első dobogós helyezését, ami után elcsukló hangon üzent a rádióban – a csapatfőnök Christian Horner is gratulált az utóbbi időben sokat kritizált pilótának.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, leaves the garage

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Toszkán Nagydíj finoman szólva sem volt káosztól mentes, hiszen kétszer is piros zászlós periódus lépett érvénybe, és a biztonsági autó is többször a pályára gurult. Az is sokatmondó adat a Forma-1 történetének első mugellói versenyéről, hogy mindössze 12-en fejezték be a versenyt, vagyis a mezőny közel fele kiesett.

Ennek következtében pedig többen is olyan lehetőséghez jutottak, amire korábban nem feltétlenül számítottak: Daniel Ricciardo a dobogóhoz, George Russell a pontszerzéshez jutott közel, míg Alexander Albon életében először állhatott fel az F1-es dobogóra.

Még több hír:

A brit-thai versenyzőt az utóbbi időben sokat kritizálták, mivel rendre komoly hátrányt szed össze csapattársához, Max Verstappenhez képest mind az időmérőn, mind a versenyen. Mugellóban érett versenyzést mutatott be Albon, aki több szép előzést is bemutatott.

A versenyt követően a rádión gratulált a versenymérnöke és a csapatfőnök Christian Horner is gratulált Albonnak, akinek a hangjából hallani lehetett, mennyire örül a pódiumnak. A leintést követően ezt mondta:

„Köszönöm mindenkinek, köszönök mindent. Köszönöm, hogy kitartottatok mellettem!” – mondta Albon, a mérnöke pedig megdicsérte az előzéseiért, és viccesen azt mondta, talán mostantól Mr. Külső Ívnek fogja szólítani őt. Az alábbi videón meghallgatható Albon öröme és a rádiós beszélgetés.

„DE MIÉRT?” – pedig Räikkönen nem az elhíresült magyar reklámot utánozta…

 

Szeptember 19-én és 20-án kerül megrendezésre az ikonikus hosszútávú verseny, a Le Mans-i 24 órás, amelynek megjelent a hivatalos teasere.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel szerint a fordított rajtrácsos futamok ártanának a sportnak
Következő cikk Vettel: Hamilton „sosem lesz a hősöm”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország