A Williams különleges megoldást választott az FW43B leleplezésére!

A Williams csapata bejelentette, hogy „kiterjesztett valóság” használatával fogják bemutatni a 2021-es autójukat, az FW43B-t – erre magyar idő szerint péntek délután 3 órakor fog sor kerülni.

A Williams különleges megoldást választott az FW43B leleplezésére!

Egyre több F1-es autóbemutatón vagyunk túl, de messze még a vége: szerdán az Aston Martin, csütörtökön a Haas, pénteken a Williams következik, jövő hét szerdán pedig a Ferrari zárja majd a sort.

A Williams pedig kedd délután bejelentette, hogy különleges módon fogja lerántani a leplet a 2021-es autójáról, az FW43B-ről: a csapat egy alkalmazást fejlesztett, amelyben a kiterjesztett valóság segítségével a szurkolóik a saját otthonaikban láthatják az új Williamst.

Még több F1 hír:

A grove-i alakulat közleményéből kiderül, hogy a „Williams Racing AR Launch 2021” névre hallgató alkalmazás már elérhető az Apple Store-ban, és hamarosan Androidra is elérhető lesz, a kocsi bemutatását pedig magyar idő szerint péntek 15 órára ütemezték.

A Williams szokatlan módon már a bemutatója előtt meghajtotta az új kocsiját, erre múlt héten került sor Silverstone-ban. A kocsi bemutatóját követően a két pilóta, George Russell és Nicholas Latifi, illetve a csapatfőnök Simon Roberts és a vezérigazgató Jost Capito vesz majd részt az istálló által szervezett sajtótájékoztatón.

„Max kinyír mindenkit, Perez is tudja, hogy esélye sem lesz…”

 

A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

megosztás
hozzászólás
Íme Alonso és Ocon 2021-es kocsija, az Alpine A521! (galéria)
Előző cikk

Íme Alonso és Ocon 2021-es kocsija, az Alpine A521! (galéria)

Következő cikk

Több mint 60 évig voltak távol – ma azonban visszatérnek! (videó)

Több mint 60 évig voltak távol – ma azonban visszatérnek! (videó)
Hozzászólások betöltése