A top 5 legőrültebb Forma–1-es újraindítás (videó)!

A legutóbbi futam, a Toszkán Nagydíj tartogatott számunkra néhány érdekes jelenetet. A futamot kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval, melyből az elsőt a Safety Car utáni újraindításnál bekövetkezett tömegbaleset váltotta ki. A Forma–1 hivatalos oldala ennek apropóján most összeszedett még néhány őrült rajtot és újraindítást.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39 and Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39 and Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Steven Tee / Motorsport Images

Ugyan már korábban is láthattunk rajt utáni baleseteket és kavarodást, a Mugellóban lezajlott események még így is viszonylag ritkaságnak számítanak. A futam legelső startja után történt egy kisebb baleset, melyben Gasly mellett Verstappen is kiesett.

Emiatt be kellett küldeni a biztonsági autót, de amikor az kiment a pályáról, akkor következett csak igazán a dráma. A mezőny feltorlódása miatt többen is egymásba szaladtak nagy tempónál. Giovinazzi autója majdnem felborult, Sainz is veszélyes pillanatokat élt át, Magnussenbe pedig egyszerűen belerohantak.

Még több F1 hír:

Természetesen ez is szerepel a videóban. A Forma–1 70 éves története alatt viszont már korábban is voltak rajt utáni balesetek. Például 1987-ben Ausztriában. Akkor az eredeti rajt mellett még kétszer kellett újraindítani a futamot, mert a mezőny egyszerűen nem tudta törések nélkül elkezdeni a viadalt.

Aztán egy évvel később Portugáliában a rajtjelző lámpák nem akartak működni, majd mire megcsinálták őket, és kezdődhetett volna az igazi száguldás, többen is összetörték magukat az elrugaszkodás után, így újra meg kellett állítani a futamot, és sorakozhatott fel a mezőny harmadjára is a rajtrácsra.

1998, Kanada. Tudjuk, hogy az 1-es kanyarban lehetnek ütközések, ennek a rajtnak viszont egy komolyabb borulás lett a vége. Aztán hiába aludtak ki ismét a piros lámpák, az 1-es és 2-es kanyar csak nem akarta elengedni a mezőnyt. Ralf Schumacher megforgott, Jarno Trulli pedig Jean Alesi Sauberjén landolt. Harmadjára azért már nem volt gond.

Végül pedig egy nem olyan régi emlék is helyet kapott a videóban. Ez a 2016-os Brazil Nagydíj, melyet többször is meg kellett szakítani a nagy esőzés és a balesetek miatt. Romain Grosjean már a rajt előtt összetörte magát, a futamon aztán Marcus Ericsson és Kimi Räikkönen is bajba került. Emiatt lényegében négyszer kellett nekifutni a brazil futamnak.

Viszont, hogy ne csak beszéljünk róla, a videót itt lehet megtekinteni.

Ha pedig arra lennénk kíváncsiak, hogy vajon megkavarhatja-e az időjárás a hétvégi Orosz Nagydíjat, akkor ide kell kattintani.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így festhetne a Peugeot F1-es autója 2022-ben! (kép)
Következő cikk Hamiltont meghívták a NASCAR következő idényének szezonnyitójára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország