A pályán is rendkívül jól mutat az AlphaTauri F1-es gépe

Misanóban küldték pályára az AlphaTauri néven futó csapat első autóját, ami az AT01 nevet kapta. A Honda motorral hajtott versenygép nagyon szépen mutat a pályán, de a java még csak most jön.

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

AlphaTauri

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Toro Rossóból lett Alpha Racing az olaszországi Misanóban küldte pályára először az autóját. Az AT01 bemelegítésén természetesen Daniil Kvjat mellett Pierre Gasly is ott volt.

Még több F1 hír:

A csapat bemutatóját nagy érdeklődés övezte, és rengeteg rajongó tapsolta meg virtuálisan az új autót, annak festését. Azt kell mondjuk, valóban egy különlegesebb festésről, megjelenésről van szó, ami talán nagy dolgokra hivatott a kasztnival.

Az autóról készült részletes technikai elemzésünk hamarosan elérhető lesz az oldalunkon, mely tartogat még pár meglepetést, különösen a rövidesen kezdődő téli tesztek kapcsán. Addig is, maradjatok velünk!

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: AlphaTauri


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy pályára guruljon az AlphaTauri első F1-es autója. Közvetlen a bemutató után meg is történt a nagy pillanat. Mozgásban az AT01.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedesnél egyelőre mindenki elégedett az új autóval, a W11-gyel
Következő cikk Grosjean is bemutatta a 2020-as F1-es sisakját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország