A pálya reagált a Spanyol Nagydíjjal kapcsolatos aggályokra

Tegnap jelentek meg sajtóhírek arról, hogy veszélyben lehet az idei Spanyol Nagydíj a koronavírus-járvány miatt – erre reagált ma a barcelonai pálya szóvivője, aki leszögezte, minden a tervek szerint zajlik.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Mark Sutton / Motorsport Images

Kedden jelentek meg az első sajtóhírek arról, hogy a spanyolországi koronavírus-helyzet miatt veszélybe kerülhet a Spanyol Nagydíj megrendezése, és amennyiben Barcelona nem tud versenyt rendezni augusztus 16-án, akkor egy harmadik silverstone-i futam következhet.

Múlt héten a barcelonai lakosokat arra kérték meg, hogy 15 napig maradjanak otthon, a több mint 10 személyes rendezvényeket pedig betiltották – többek között ezért is indultak el találgatások arról, hogy mi lesz a katalóniai futam sorsa.

Még több F1 hír:

A Motorsport.com információi szerint egyelőre a Forma-1 nem változtatott a tervein, és továbbra is az a cél, hogy augusztus 16-án Spanyolországban rendezzenek versenyt, ne pedig Silverstone-ban.

A Motorsport.com megkeresésére a barcelonai pálya szóvivője elmondta, nem változik a program:

„Minden úgy fog történni, ahogy az jelenleg el van tervezve. Nincsenek hatással ránk a korlátozások. Az F1 és az FIA mindent kontroll alatt tart, a pálya protokolljai pedig nagyon szigorúak.”

Eközben sajtóhírek szerint Imola visszatér, egy új helyszín pedig nagyon közel áll a tárgyalások végéhez.


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes is beszállt a közösségi oldalakon terjedő játékba
Következő cikk Hamilton aktívan tölti a pihenőjét is (kép)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország