A McLaren bemutatta Alonso különleges Indy 500-as festését

Az Arrow McLaren SP nem sokkal ezelőtt mutatta be Fernando Alonso autójának különleges festését, amivel az idei Indy 500-on állhat rajthoz Amerikában.

Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet

Fotót készítette: Arrow SPM

Az IndyCar sorozatra is hatással van a koronavírus, ami miatt voltak csúszások a bajnokságban. Az idei Indy 500-at augusztus 23-án rendezik meg, ami már a 104. ilyen esemény lesz. Egy egészen hihetetlen szám a verseny történetében.

Még több F1 hír:

Fernando Alonso, a Forma-1 kétszeres világbajnok versenyzője is ott lesz az indulók között. Az első próbálkozása akár győzelemmel is zárulhatott volna, de kifogott rajt a technika, majd ezt követően a McLarennel még szerencsétlenebb volt és még kvalifikálni sem tudták magukat.

Az idei projekt sokkal erősebbnek tűnik az Arrow és a McLaren megállapodásával. A két gárda egy csapatként próbálkozik meg a győzelem megszerzésével. Alonso kapta az extra autót, és ezzel együtt egy teljesen más festést is.

A szponzorok miatt egy igen más festésről beszélhetünk, amin Alonso saját márkája is ott szerepel.

Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet
Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet
Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet
Fernando Alonso, No. 66 Ruoff Mortgage Arrow McLaren SP Chevrolet
4

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton bocsánatot kért
Következő cikk Zanardinak üzen Ausztriában az autóján a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország