A háromszoros F1-es bajnok is elkapta a koronavírust

A koronavírus még mindig nem akar csillapodni, és a téli hónapok során most már több F1-es pilóta is hírt adott arról, hogy elkapta a betegséget. Legutóbb azonban nem egy jelenlegi, hanem egy korábbi legendáról derült ki, hogy megfertőződött.

A háromszoros F1-es bajnok is elkapta a koronavírust

A háromszoros világbajnok, Nelson Piquet-ről van szó, akinek ráadásul két éjszakát a kórházban is kellett töltenie a biztonság kedvéért. Minderre hazájában, Brazíliában került sor, de azóta már szerencsére kiengedték őt, számolt be róla a Motorsport-Total.com.

Annak ellenére, hogy kórházban is kezelni kellett őt, a 68 éves Piquet nem mutatott komoly tüneteket. Az életkora, valamint egy 2013-as szívműtét miatt azonban a kockázati csoportba tartozik, így muszáj volt megfigyelés alatt tartani őt.

Még több F1 hír:

A Brabhammel és a Williamsszel is bajnoki címet szerző pilóta azóta már otthonában lábadozik tovább. Ami azonban a jelenlegi mezőnyt illeti, a 20 versenyzőből már öten kapták el a vírust, így tehát már a pilóták negyede volt vagy jelenleg is érintett.

Legutóbb például Charles Leclerc adott tudomást arról, hogy pozitív tesztet produkált néhány napja, így jelenleg monacói otthonában, karanténban folytatja a felkészülést az új F1-es idényre. A tünetek az ő esetében sem súlyosak.

Hiába a költségvetési limit, a Mercedes nem bocsájt el senkit


Íme a (majdnem) teljes 2021-es Forma-1-es rajtrács!

megosztás
hozzászólás
Dakar: elhunyt a néhány nappal korábban bukó francia motoros
Előző cikk

Dakar: elhunyt a néhány nappal korábban bukó francia motoros

Következő cikk

Sainz: Biztató látni, hogy mindenki teljes erőbedobással dolgozik a Ferrarinál!

Sainz: Biztató látni, hogy mindenki teljes erőbedobással dolgozik a Ferrarinál!
Hozzászólások betöltése