Reptér őrizné Lauda nevét

Egy egykori osztrák miniszter kezdeményezi, hogy a jövőben a bécsi repteret Niki Laudáról nevezzék el.

Niki Lauda, Non-Executive Chairman, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Niki Lauda háromszor nyert világbajnoki címet a Forma-1-ben, ám még aktív karrierje során megfertőzték a repülők is. Az osztrák eleinte még csak kikapcsolódásként repkedett, ám később vállalatot alapított, amely komoly sikereket ért el, mielőtt az Airbus megvásárolta. Lauda ennek megfelelően rengetegszer landolt a bécsi reptéren saját vállalatának gépeit irányítva, halála után pedig felmerült, hogy a bécsi nemzetközi reptér akár viselhetné Lauda nevét is.

Még több F1 hír:

Az ötlet az egykori közlekedésügyi miniszteré, Norbert Hofer úgy gondolja, hogy jó lenne, ha Ausztria, követve több megapolisz példáját, Bécs repterét egy ismert emberről neveznék el, és ki lehetne erre Niki Laudánál alkalmasabb.

Az ötlet nem is lenne egyedi, hiszen Ausztria második legnagyobb reptere Salzburgban már Wolfgang Amadeus Mozart nevét viseli. Bár a terv még csak ötlet, a reptér szóvivője már elismerte, hogy vizsgálják a lehetőségét az átnevezésnek. A Forma-1-es legenda májusban, 70 éves korában hunyt el hosszú betegeskedés után, temetésén az Airbus Niki Lauda tiszteletére többször is a temető közelében húzott el, hogy ezzel rója le tiszteletét a legendás pilóta előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy legendás rapperre emlékeztető szettben pózolt Hamilton egy Maybach előtt
Következő cikk Verstappen a baltával is jól bánik: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország