A balesetét követően Alonso újra edzésbe állhatott - immár szobabiciklin

Fernando Alonso újrakezdhette a felkészülését a 2021-es Forma-1-es szezonra, miután korábban biciklis balesetet szenvedett Svájcban.

Fernando Alonso, Renault F1 Team R.S.20

Fernando Alonso, Renault F1 Team R.S.20

Renault Sport

Fernando Alonso a svájci felkészülése során szenvedett egy szerencsétlen biciklis balesetet, a spanyol világbajnok egy álló kocsisort előzött jobbról, majd egy szemből balra kanyarodó sofőrnek csapódott oldalról.

A kétszeres világbajnok pilóta felső állkapocstörést szenvedett, de Bernben azonnal megműtötték, ennek köszönhetően pedig már el is hagyhatta a kórházat.

Orvosi utasításra Alonsónak a hét első felében még pihennie kellett, mielőtt újra elkedzhette volna az edzést, de ma már a házi edzőtermáből posztolt, az országúti tekerést pedig a jóval biztonságosabb szobabiciklire cserélte.

 

Az Alpine szerint Alonso teljesen fel fog épülni a március 12-én kezdődő téli tesztekre, és az évadnyitó Bahreini Nagydíjon is probléma nélkül rajthoz állhat március 28-án.

Érdekesség, hogy az Alpine juniorpilótája, Christian Lundgaard éppen ma teszteli a Renault 2018-as autóját Franciaországban, a Paul Ricard pályán, arról nincs egyelőre információnk, ezzel esetleg egy téli tesztes beugrásra készül-e.

 

Az Alpine a 2021-es autóját, és a hivatalos festését március 2-án mutatja majd be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Milyen opciói vannak az F1-nek egy második futamra az Egyesült Államokban?
Következő cikk Grosjean már közel a mercedeses teszthez?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország