A 70. Évforduló Nagydíj időrendje: újra az ikonikus pályán az F1!

A Forma-1 mezőnye ezen a héten is Silverstone-ban fog versenyezni, ahol múlt héten drámai befutóval a Mercedes-pilóta Lewis Hamilton tudott nyerni. Hogy pontosan mi lesz a hétvégén, azt még nem tudjuk, azt viszont már igen, hogy mikor rendezik a szabadedzéseket, az időmérőt és a versenyt.

A 70. Évforduló Nagydíj időrendje: újra az ikonikus pályán az F1!

A koronavírus-járvány miatt jelentősen átalakult a Forma-1-es versenynaptár, ennek következtében pedig csak július elején tudott elindulni az idei szezon, illetve legalább két „duplázás” is lesz a feszített versenynaptárban.

Az egyikre rögtön a szezon elején került sor: az Osztrák Nagydíj után a szintén a Red Bull Ringen rendezett Stájer Nagydíj következett, most pedig a silverstone-i „második felvonás” következik: a Brit Nagydíj után következik a 70. Évforduló Nagydíj, amely arról kapta a nevét, hogy idén lett 70 éves az 1950-ben induló Forma-1.

Még több hír:

A hétvége menetrendje pedig megegyezik a múlt hétvége menetrendjével: a két pénteki szabadedzést ezúttal is 12, illetve 16 órától lehet figyelemmel követni, míg a szombati szabadedzést 12 órakor kezdik.

Az időmérő pedig szokás szerint szombaton 15 órakor, míg a verseny vasárnap 15:10-kor rajtol.

Első szabadedzés Péntek 12:00-13:30
Második szabadedzés Péntek 16:00-17:30
Harmadik szabadedzés Szombat 12:00-13:00
Időmérő Szombat 15:00-16:00
Futam Vasárnap 15:10

Ez vezetett Hamilton, Bottas és Sainz defektjéhez…


Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

megosztás
hozzászólás
Ez már Sainz-nak is sok(k) volt: „Oh, Istenem!” - videóval
Előző cikk

Ez már Sainz-nak is sok(k) volt: „Oh, Istenem!” - videóval

Következő cikk

Már a hétvégén újabb rekordot dönthet Räikkönen!

Már a hétvégén újabb rekordot dönthet Räikkönen!
Hozzászólások betöltése