360 fokos videó arról, ahogy Hamilton eltalálja Albont, aki azonnal megforog

Egy igen érdekes és látványos perspektívából nézhetjük meg azt, ahogy Alexander Albon és Lewis Hamilton ismét találkozik egymással a pályán, ezúttal a Red Bull Ringen.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Nem sokan gondolták volna, hogy a tavalyi Brazil Nagydíjat követően Lewis Hamilton és Alexander Albon ilyen hamar összeütközik egymással. Pontosabban mondva a Mercedes világbajnok pilótája találta el a Red Bullt.

Még több F1 hír:

Ez mindkét esetben egy 5 másodperces büntetésbe és a dobogójába került, azzal a különbséggel, hogy az Osztrák Nagydíjon már a verseny ideje alatt kiosztották a szankciót a versenybírák. Albon pedig mind a két incidensben egy potenciális dobogót bukott el ezzel.

Korábban már közölhettünk videós felvételeket az esetről, és ezzel kapcsolatban ki is írtunk számotokra egy szavazást, mivel nem mindenki ért egyet a döntéssel. Hamilton szerint is versenybaleset volt, de nem tiltakoztak, elfogadták az ítéletet, aminek a végén Lando Norris kaparinthatta meg a dobogó legalsó fokát.

Időközben megjelent Albon 360 fokos videós felvétele is, ami megmutatja, hogy esélye sem volt megfogni a Red Bullt. A gép hátulja nagyon hirtelen tört ki, majd ezt követően a thai pilóta már csak utas volt az autójában.

 

Ezen a hétvégén is futamot rendeznek a Red Bull Ringen. A Forma-1 mezőnye ezúttal a Stájer Nagydíjon vesz részt, ami Hamiltonnak és Albonnak is azonnali lehetőséget nyújt a javításra. Az időjárás azonban más lehet, és ez még érdekesebbé teheti a játékot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kész csoda, hogy Leclerc nem kapott defektet Sainz érintője után: videó
Következő cikk Giovinazzi F1-es startja a darálóból az évadnyitó Osztrák Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország