Hamilton a vegán életmódot méltatta Instagramon

Lewis Hamilton már korábban is beszélt arról, hogy vegán módon étkezik, ezúttal pedig az Instagramján írt erről bejegyzést, melyhez egy pár évvel ezelőtti képet is csatolt.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamilton rajongói számára valószínűleg nem jelent újdonságot, hogy az ötszörös világbajnok brit vegán életmódot folytat. Ezúttal a saját Instagram profilján méltatta a vegánságot, amelyet kiegészített a 2019-re bevezetett új „súlyszabály” dicséretével, melynek köszönhetően már nem kell 68 kg-nak lennie.

(x) OnePlus 6T – egy tökéletes telefon, tökéletes áron? 8GB RAM, 128GB-os háttértár, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó

Ennek alátámasztásához egy pár évvel ezelőtti képet csatolt, amely vélhetően nyáron készült, hiszen eléggé „nyárias” az öltözete. A súlyra vonatkozó új szabályt nemcsak Hamilton, hanem gyakorlatilag az összes pilóta üdvözli, hiszen így nem kell pontosan ugyanakkora súlyúnak lenniük, míg korábban ez volt a recept arra, hogy ne veszítsenek időt megnövekedett súlyuk miatt.

Még több hír:

„Ez a kép pár évvel ezelőtt készült, amikor 68 kiló voltam. Az elmúlt 12 évben ezt a súlyt kellett tartanom, de végre idén megváltoztak a szabályok, és így kicsit többet ehetek és felszedhetek magamra egy kicsit. Most 75 kiló vagyok és boldogabb. Könnyű volt felszednem magamra ezt a súlyt, amit vegán étrenddel értem el. Az emberek azt mondják, hogy „oh, szükségem van fehérjére, ezért soha nem lehetek vegán”. Az étrendem rengeteg fehérjét tartalmaz, izmosabb lettem, egészségesebb, és boldogabb, mint valaha. Bárcsak korábban elkezdtem volna.” – írta Hamilton a képhez.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas küzdelme egyre jobban emlékezteti Wolffot Rosbergére
Következő cikk Videó: Ennyit számít Bakuban a szélárnyék…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország