Motorsport.com hírek

Davidson: Úgy áll hozzá a megbízhatósághoz a Toyota, mint a NASA

A Toyota LMP1-es csapatának tartalékpilótája, az F1-es múlttal is rendelkező Anthony Davidson szerint jól teszi a Toyota, hogy óriási fókuszt helyez a megbízhatóságra, „pont, ahogy a NASA”.

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050

Marc Fleury

Az előző két évben a Toyota autója volt a legesélyesebb Le Mansban, ez idén sem változott. Viszont sem tavaly, sem tavalyelőtt nem tudtak nyerni, köszönhetően technikai hibáknak. 2016-ban 5 perccel a verseny vége előtt állt meg az addig vezető helyen haladó autójuk, 2017-ben pedig őrült incidensek sorozata állta útját a japánok győzelmi törekvéseinek.

Ebben az évben azonban Davidson szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy ne üssön be semmilyen technikai gikszer.

„Mindent lemodelleztünk, ami szerintünk megtörténhet versenykörülmények között. Voltunk Portimaón, Aragonon és Paul Ricardon is. Minden helyszínen arra összpontosítottunk, hogy mindenre, ami elromolhat, legyen a B-tervünk. Körülbelül úgy intéztük a dolgainkat, ahogy a NASA tenné egy űrutazás előtt.”

„Kívülről-belülről ismerjük a kocsinkat. Természetesen mindig történhet valami, de véleményem szerint annyira felkészültek vagyunk, mint csapat, ahogy még soha.” – dicsérte csapatát Davidson.

A technikai igazgató, Pascal Vasselon arról beszélt, hogy a Toyota a tesztek során hibákat szimulált, hogy a csapat megtanulja kezelni a váratlan, előre nem látható eseményeket.

 

Még több hír:

„Az előző években nem azért nem sikerült nyernünk, mert nem volt meg a tempónk, vagy alapvető megbízhatósági problémáink voltak. Sokkal inkább azon múlt a dolog, ahogy a váratlan eseményeket kezeltük.” – mondta Vasselon.

„Szinte minden verseny szimulációnkban kreáltunk egy hibát, amit a csapatnak meg kellett oldania. Lehet ezt paranoiának hívni, a mérnökök viszont inkább kockázatelemzésnek nevezik. A szerelők kisebb sokkot kaptak. A múltban megbízható volt a kocsink, így a szerelőknek csak a bokszban kellett ücsörögniük, most viszont folyamatosan változtatniuk kellett valamit az autón. Egy idő után azt mondták, álljunk meg, ez túl nehéz!” – magyarázta a helyzetet.

Az erőfeszítéseiknek köszönhetően ma már meg tudnák oldani a 2016-os, és 2017-es problémákat, viszont Vasselon szerint hiba lenne túlzott magabiztossággal utazni Le Mans-ba.

„Annak ellenére, hogy nyernünk kell, nem mondhatjuk, hogy minden szituációt tudunk kezelni. Ez teljességgel lehetetlen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem csak Alonso pályázik a triple crown-ra, sőt, nem is ő van hozzá a legközelebb
Következő cikk Alonso Toyotája nyerte az első időmérőt Le Mans-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország