Button: nem volt rossz így elsőre, de tanulni kell a hibákból

Jenson Button úgy érzi, harcban lehettek volna a Toyoták mögött a Rebellion Racinggel, ha nincsenek technikai problémáik Le Mansban. A korábbi F1-világbajnok megdicsérte az SMP Racing alakulatát.

#11 SMP Racing BR Engineering BR1: Jenson Button

#11 SMP Racing BR Engineering BR1: Jenson Button

JEP / Motorsport Images

A 11-es rajtszámú autót - Aleshin, Button, Petrov - elektronikai gondok is hátráltatták, ami miatt 50 körös hátrányba kerültek, végül Button félreállt a géppel, ugyanis megadta magát a BR Engineering BR1-AER motorja, mindezt az utolsó órában. A másik autó korábban kiesett, miután Isaakyan kicsúszott és összetörte a Porsche kanyarokban a gépet. Button felemás érzésekkel összegezte a debütálást Le Mansban: a csapat jól tette a dolgát, de a technikán csiszolni kell.

„Sajnálatos, hogy olyan problémáink vannak, amik 45 körbe kerülnek – onnan már nehéz a küzdelem, van még 21 órád, amiben nyomnod kell, tudva, hogy semmit sem fogsz elérni azon kívül, hogy célba érsz”- fejtette ki Button. „Vitaly, Mihail és én is jó munkát végeztem azzal, hogy keményen mentünk a kocsival, de nem túl keményen, majd motorhiba történt a végén – kár érte. Mindenki számára sok leckével szolgált ez a verseny.”

További híreink:

„Az egész csapat fantasztikusan dolgozott – eljöttek ide, és remekül tették a dolgukat. Tényleg felvehettük volna a harcot a Rebellionnal a tempó és a stratégia tekintetében; ez egyáltalán nem rossz így elsőre Le Mansban. Tanulni kell a hibáinkból.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Boullier: Button és Le Mans egy tökéletes kombináció lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország