Alonso: Remek munkát végeztünk, reméljük, a hétvégén ez kifizetődik

megosztás
hozzászólás
Alonso: Remek munkát végeztünk, reméljük, a hétvégén ez kifizetődik
Sergio Lillo
Szerző: Sergio Lillo
Fordította:: Gyémánt Péter, Szerkesztő
2018. jún. 14. 16:00

A spanyol versenyző szerdán vezetett először este Le Mansban, és elmondta, ennél felkészültebbek nem is lehetnének, illetve magabiztosan várja a versenyt.

Fernando Alonso tegnap este az ideiglenes legjobb idővel debütált Le Mansban, miután végzett a kötelező 5 körével. Végül csapattársa, Kazuki Nakajima 3:17.270-es ideje lett a legjobb az első időmérőn.

Alonso ezt követően elégedetten nyilatkozott.

„Jól ment. Két jó edzést zártunk. Nappal különböző dolgokat tesztelgettünk, főleg a gumikat különböző hőmérsékleten. Az adataink még egy sokkal melegebb aszfalthőmérsékletről származtak.” – magyarázta a spanyol.

„Este csak a minimum köröket teljesítettem, hogy kvalifikáljunk, és legyen egy kis tapasztalatunk esti körülmények között is. Még mindig van mit tanulnunk, de úgy vélem, hogy jó napot zártunk, a versenyzők, és a csapat is elégedett lehet.”

Alonso szerint az esti körülmények Le Mansban hasonlóak az aragoni és portimaói körülményekhez, ahol az előszezonban tesztelhettek.

„Nekem azt mondták, hogy egyszerűbb lesz itt, mint a másik két pályán, ahol teszteltünk. Ott azért volt sötét, mert nem volt világítás, és nem voltak autók a pályán, ez alapján feltételezték, hogy itt több fény lesz, mivel ez egy nyilvános pálya, de ugyanolyan sötét volt, mint az előzőek. Néhány kanyarban szinte semmit nem látni, így referenciákat és fékezési pontokat kell keresnünk.”

„Az előzés éjszaka könnyebb, vagy ugyanolyan nehéz. Forgalomban éjszaka, még azt is nehéz eldönteni, hogy egy LMP2-es, vagy GTE kocsi van előtted. Sokkal jobban kijönnek ilyenkor a sebességkülönbségek.” – nyilatkozta a spanyol.

További híreink:

„A nappal és az éjszaka is nagyon különleges itt. Még nem tudom, hogy mikor fogunk váltani, de az biztos, hogy az egyik éjszaka lesz. Kritikus fontossággal bír, hogy nyugodtak legyünk, és annyira egyszerűen intézzük a dolgainkat, amennyire csak lehetséges.”

„Meglátjuk, hogy sikerül-e nyernünk. Ez a verseny annyira hosszú és bonyolult, hogy lehetetlen megjósolni, hogy mi történhet. Ez minden motorsportra igaz, de Le Mans-ra különösen, itt tényleg bármi megtörténhet. Az viszont biztos, hogy annyira felkészültek vagyunk, amennyire csak lehet, jó munkát végeztünk, reméljük, hogy ez majd kifizetődik.” – mondta optimistán Alonso.

Következő Le Mans cikk

Cikk részletei:

Sorozat Le Mans, WEC
Versenyzők Fernando Alonso, Kazuki Nakajima
Csapatok Toyota Racing
Szerző Sergio Lillo
Cikk típusa Motorsport.com hírek