Alonso attól félt, Le Mansban megismétlődik a tavalyi Indy 500

megosztás
hozzászólás
Alonso attól félt, Le Mansban megismétlődik a tavalyi Indy 500
Szerző: Tom Errington
Fordította:: Dénes Gergely
2018. jún. 17. 17:54

Furcsa volt Fernando Alonso számára, hogy külső szemlélőként figyelte, amint kollégája „az ő autójával” köröz a pályán, ugyanis normális esetben benne szokott ülni. Alonso attól félt, a technika ördöge bekopogtat Le Mansban.

Nakajima vitte be a célba a győztes Toyotát vasárnap délután Le Mansban, ami a japán márka első sikere volt a 24 órás futamon. Alonso utólag elmondta, elég különös volt, amint a képernyőn keresztül nézte a 8-as kocsit, míg maga a győzelem természetesen lenyűgöző.

„Lenyűgöző érzés”- kezdte Alonso a győzelmet követően. „Jelen pillanatban kicsit még mindig sokkos állapotban vagyok, annyira koncentráltunk a versenyre, és annyira stresszes volt a végét a tévében nézni.”

„Nem vagyok hozzászokva, hogy a nézem, amint versenyeznek a kocsimmal. Normális esetben benne ülök. Elég feszült volt ez a 24 óra – a két autó egy percen belül, szinte végig az egész versenyen. Nem tudtam, hogy vajon az lenne a jobb, ha tévézek, vagy alszok, vagy a MotoGP, ami akkor ment. Talán a MotoGP volt a legjobb ötlet.”

Ráadásul elevenen élt benne az emlék, amikor az Indy 500-on 21 körrel a vége előtt esett ki motorhiba miatt.

„Az Indy 500 határozottan az egyik felvonás a triplakoronához, és ilyen szándékkal vettem részt rajta. Vezettünk, közel álltunk a győzelemhez, de elszalasztottuk a lehetőséget. Itt is az élen mentünk, és aggódtam, miszerint ismét elszalasztom a lehetőséget, de sikerült”- mondta.

Alonso remekelt este, amikor a több mint 2 perces hátrányt kellett ledolgozni Buemi büntetése után. Többek között Kristensen is elismerően beszélt a spanyolról, akit örömmel tölt el, hogy egy számára új kategóriában tudott diadalmaskodni.

„Határozottan nagyon attraktív cél, hogy megpróbáld elérni a triplakoronát, és lásd, vajon jobb versenyzővé, komplettebb versenyzővé tudsz-e válni”- fejtette ki Alonso. „A Forma-1-ben a csapatod teljesítményét követed, és ha a csapatod első, akkor első vagy második leszel. Ha a csapatod harmadik, akkor ötödik vagy hatodik leszel.”

„Annak érdekében, hogy jobb és komplettebb versenyzővé válhass, minden szériában nyerned kell – az adott széria specialistái ellen. Nagyon vonzó cél az, hogy legyőzd az oválversenyzés specialistáit, vagy itt az endurance srácokat, akik minden apró trükköt ismernek – nagyon vonzó cél az, hogy eljössz ide, és ezen a szinten vagy.”

Következő Le Mans cikk
Képekben Alonso nagy győzelme Le Mans-ból

Előző cikk

Képekben Alonso nagy győzelme Le Mans-ból

Következő cikk

Buemi: Az utolsó percek óráknak tűntek

Buemi: Az utolsó percek óráknak tűntek