Megvan a Prema első IndyCar versenyzője: korábbi Ferrari-juniort igazoltak

2025-től az európai juniorszériák egyik legsikeresebb csapata, a Prema is ott lesz az IndyCarban, a keddi napon pedig bejelentették, hogy leigazolták Callum Ilottot, aki így velük térhet vissza a tengerentúli sorozatba.

Callum Ilott, Arrow McLaren Chevrolet

A 25 éves brit pilóta már egyáltalán nem számít tapasztalatlannak az IndyCarban, hiszen 38 futam van a neve mellett, és a Juncos Holinger Racing színeiben kétszer tudott a legjobb ötben végezni. Emellett az Arrow McLarennel is teljesített futamokat beugrósként.

Ilott számára nem lesz ismeretlen a Premával való versenyezés, hiszen 2017-ben az ő színeikben vett részt a Formula 3-as Európa-bajnokságban, ahol hat győzelmet, 11 dobogót és 10 pole pozíciót szerzett, a pontversenyben pedig negyedik lett.

„Rendkívül boldogok vagyunk, hogy ismételten köreinkben köszönthetjük Callumot történelmünk új fejezete előtt” – mondta a csapattulajdonos, Rene Rosin. „Nagyszerű volt a közös munka a Formula 3-ban, és azt követően is folyamatosan rajta tartottuk a szemünket. A múltban remekül illet a csapatunkhoz, és most olyan lesz, mintha ugyanonnan folytatnánk.”

„Bárhol is versenyzett, mindig bizonyította kivételes sebességét és képességeit. Emellett a korábbi indycaros tapasztalata felbecsülhetetlen segítség lesz számunkra. Most, hogy eljött a lehetőség arra, hogy ismét együtt dolgozzunk, szeretnénk a legtöbbet kihozni belőle.”

Ilott idén egyébként a WEC-ben teljesít szolgálatot a Porschéval a Team Jotánál, és a hatórás spái viadalt meg tudta nyerni csapatával. Emellett két IndyCar-futamon is indult a McLarennel, az egyik ezek közül ráadásul az Indy 500-as volt, ahol 11. lett.

„Elképesztő lehetőség az IndyCarban versenyezni a Premával, hiszen most fogják megtenni az első lépéseiket a sorozatban és az Egyesült Államokban. Imádom a versenyeket, imádom ezeket az autókat és imádom a csapatot, szóval jó visszatérni az úgynevezett olasz családi közegbe. Különleges lesz, hiszen együtt kezdünk építkezni, kemény munkára lesz szükség, de már várom, hogy csatlakozhassak hozzájuk és lássam, mire vagyunk képesek.”

Ez a bejelentés csak két nappal azután érkezik, hogy lezárult az IndyCar 2024-es szezonja, melynek végén ismét Alex Palout koronázták bajnokká.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk IndyCar: Herta először nyert oválon, drámai események döntöttek a bajnoki cím sorsáról
Következő cikk Máris új sorozatban tesztelhet az F1-ből elküldött pilóta

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország