Női vezetőmérnök dolgozhat az IndyCarban

Az IndyCar egyik legpatinásabb csapata, a Schmidt Peterson Motorsports bejelentette, hogy mostantól az ő alkalmazásukban áll majd Leena Gade, háromszoros Le Mans-győztes vezetőmérnök hölgy.

A Forma-1 évtizedek óta a férfiak dominálta sport volt, elég csak arra gondolni, hogy még pontot is csak egyetlen nő tudott szerezni a száguldó cirkusz történetében, ő is csak felet még a hetvenes években. Azóta voltak, vannak már női csapatfőnökeink (Monisha Kaltenborn, Claire Williams), és a hölgyek szép lassan utat törnek maguknak a sorozatban.

Ha csak a formaautós (open wheel) sorozatokat hasonlítjuk össze, az IndyCar Amerikában mindig valamivel előrébb járt női munkaerő alkalmazásában, ott volt például az Indy 500-on harmadik helyet elérő Danica Patrick, aki ráadásul futamot is nyert indys karrierje során, még Motegiben, vagy éppen a szintén sikeres versenyzőből később csapatfőnökké avanzsáló Sarah Fisher.

Most az IndyCar egyik legpatinásabb csapata jelentette be, hogy James Hinchcliffe ötös rajtszámú SPM-Hondájához leszerződtette az FIA női bizottságának tagját, Leena Gade-et vezetőmérnöknek. Gade annak idején dolgozott Formula BMW-s autókkal, az A1 GP-ben, a GT-versenyzésben, illetve a WEC-ben is, legnagyobb eredménye pedig, hogy ő az első női vezetőmérnök, aki Le Mans-i 24 órást tudott nyerni, mindezt ráadásul háromszor, 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben.

"Nagy megtiszteltetés, hogy eljöhetek az IndyCarba és itt dolgozhatok vezetőmérnökként. Gyerekként rengeteg IndyCart néztem, főleg abban az időszakban, amikor Nigel Mansell is itt versenyzett. A sportautós éveim alatt kevésbé, ezen az változtatott, amikor a barátaim itt kezdtek dolgozni. Hálás vagyok ezért a lehetőségért. Ez egy teljesen más jellegű munka lesz azokhoz képest, amit eddig csináltam, szóval nekem is tanulnom kell még, de nagyon várom már ezt a kihívást is."

Az SPM csapatmenedzsere, Piers Philips így nyilatkozott Gade alkalmazásáról. "Nagyon sokan szerették volna az autósport világában, ha Gade velük dolgozik a jövőben, ezért nagyon izgatottak vagyunk, hogy végül a mi projektünk tetszett meg neki a legjobban. Ismerem Leenát most már egy jó ideje, dolgoztam is vele, szóval tudtam, mennyire jó szakember. Nagyon várjuk már az SPM-nél, hogy vele dolgozhassunk, és hogy ő is hozzátehessen a csapat sikereihez."

A 2018-as IndyCar-szezon március 11.-én kezdődik St. Petersburg utcáin.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat IndyCar
Csapatok Schmidt Peterson Motorsports
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke indycar, leena gade, schmidt peterson motorsports, spm