Jelentés a versenyről

McLaughlin az első pole-ja után az első futamgyőzelmét is megszerezte az IndyCarban

A mai napon vette kezdetét az első számú amerikai együléses széria új idénye, és rengeteg izgalomra számíthattunk St. Petersburg utcáin a népes, 26 tagú mezőnytől, amely tele van nagy nevekkel és feltörekvő tehetségekkel.

Scott McLaughlin, Team Penske Chevrolet

Scott McLaughlin, Team Penske Chevrolet

Jake Galstad / Motorsport Images

A pole pozíciót szombaton a Team Penske pilótája, Scott McLaughlin szerezte meg életében először, miután már a hétvége korábbi részében is remek teljesítményt nyújtott az ausztrál Supercarsból tavaly megérkező versenyző.

Mögötte csapattársa, Will Power várhatta a rajtot, majd jött a tavalyi győztes, Colton Herta, Rinus VeeKay, a top ötöt pedig Romain Grosjean tette teljessé.

A zöld zászló lendülésekor Power kicsit bealudt, így veszített két pozíciót, és visszaesett negyediknek, miközben MacLaughlin megtartotta a vezetést. A futam 100 körös volt, így a versenyzőknek nem kellett egyből dűlőre vinniük a dolgot, és megindulhatott a taktikázás.

Az élmezőnyben egyébként Power volt az egyetlen, aki nem a piros oldalfalú lágyabb keveréken kezdte meg a futamot, így azt várhattuk, hogy ő tovább tud majd kint maradni. Ennek megfelelően pedig a lágyabb keveréken rajtolók alig tíz kör után meg is kezdték a bokszkiállásokat.

További híreink:

15 kör elteltével továbbra is McLaughlin vezette a futamot már egészen megnyugtató, három másodperces előnnyel, majd jött Herta és Power. Egy idő után azonban, ahogyan az várható volt, a lágyakon lévők elkezdtek szenvedni, és jelentősen visszaesett a tempójuk, így a legtöbbjüknek muszáj volt kijönni új abroncsokért.

A 25. körben aztán jött a verseny első sárga zászlója és biztonsági autója, miután az egyik újonc, David Malukas elég nagy tempónál lecsúszott az ideális ívről, majd falnak csapta autóját, és végül a pálya közepén állt meg. Ezt pedig a mezőny legnagyobb része ki is használta arra, hogy kereket cseréljen, ennek következtében viszont jelentősen felborult a sorrend.

Az újraindításnál Alexander Rossi állt az élen, majd jött Scott Dixon és Pato O’Ward. A többiektől eltérő taktikán lévő Power pedig átváltott lágyakra, de az egyre melegebb aszfaltcsíkon hamar elkezdtek kopni a Firestone gumijai, így ahogyan a futam elején a mezőny másik része, most ő kezdett el korán szenvedni rajtuk.

A verseny ezek után átment taktikai harcba, és az volt a kérdés, hogy azok választottak-e jól, akik két kiállásra szavaztak, vagy azok, akik hárommal próbálták meg teljesíteni a 100 kört. A verseny feléhez érve úgy tűnt, a kétkiállásos stratégia lehet a nyerő.

 

A futam háromnegyedéhez közelítve a legtöbben már az utolsó kerékcseréjükre jöttek be, és ezen a ponton sok múlt azon, hogy ki mennyire tud gazdálkodni az üzemanyaggal. A győzelem kérdése főként MacLaughlin, a tavalyi bajnok, Alex Palou és VeeKay között látszott eldőlni.

Miután már szinte mindenki megejtette utolsó bokszkiállását, az első öt sorrendje McLaughlin, Palou, Power, VeeKay és Herta volt. Újabb sárga zászló nélkül a futam végeredménye igazából azon múlt, hogy ki mennyire tudta kezelni a gumikat, valamint hogy ki milyen tempóra volt képes.

Tíz körrel a leintés előtt az élmezőny már eléggé szétszakadt, de McLaughlin nyakában ott lihegett a Chip Ganassi pilótája, Palou, aki nyilván mindent megtett annak érdekében, hogy 2022-t is egy győzelemmel kezdje, de persze az első pole-ja után az első IndyCar-győzelmére hajtó új-zélandi ezt nem akarta hagyni.

Az utolsó körökben a címvédő mindent beleadott, hogy valahogyan előzési közelsége kerüljön ellenfelével szemben, miközben a páros dolgát a lekörözöttek is nehezítették. A 100. körre úgy érkeztek meg, hogy mindössze három tized volt kettejük között, és az egyik újonc is végig ott ment előttük.

A nagy nyomás ellenére azonban McLaughlinnak sikerült megtartania a vezetést, így ő szelte át elsőként a célvonalat és bizonyította, hogy szintet lépett idénre. A második Palou lett, míg harmadiknak Will Power ért be.

A bajnokság tehát elindult, és legközelebb március 20-án láthatjuk majd száguldani a mezőnyt, amikor jön az év első oválpályás viadala Texasban.

Íme a teljes végeredmény:

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 New Zealand Scott McLaughlin United States Team Penske 100 1:51'27.346     103.342  
2 Spain Alex Palou United States Chip Ganassi Racing 100 1:51'27.856 0.509 0.509 103.027  
3 Australia Will Power United States Team Penske 100 1:51'29.813 2.467 1.957 104.485  
4 United States Colton Herta United States Andretti Autosport 100 1:51'43.190 15.844 13.377 104.967  
5 France Romain Grosjean United States Andretti Autosport 100 1:51'45.799 18.452 2.608 103.395  
6 Netherlands Rinus van Kalmthout United States Ed Carpenter Racing 100 1:51'47.998 20.651 2.198 103.947  
7 United States Graham Rahal United States Rahal Letterman Lanigan Racing 100 1:51'48.764 21.418 0.766 103.471  
8 New Zealand Scott Dixon United States Chip Ganassi Racing 100 1:51'49.374 22.027 0.609 103.220  
9 Sweden Marcus Ericsson United States Chip Ganassi Racing 100 1:51'49.714 22.367 0.339 103.474  
10 Japan Takuma Sato United States Dale Coyne Racing 100 1:51'50.620 23.274 0.906 104.042  
11 Denmark Christian Lundgaard United States Rahal Letterman Lanigan Racing 100 1:51'51.771 24.424 1.150 103.494  
12 Mexico Patricio O'Ward United States Schmidt Peterson Motorsports 100 1:51'53.621 26.275 1.850 101.567  
13 United Kingdom Jack Harvey United States Rahal Letterman Lanigan Racing 100 1:51'59.015 31.668 5.393 102.886  
14 Brazil Helio Castroneves United States Michael Shank Racing 100 1:52'00.945 33.598 1.929 103.165  
15 France Simon Pagenaud United States Michael Shank Racing 100 1:52'01.561 34.214 0.616 103.806  
16 United States Josef Newgarden United States Team Penske 100 1:52'03.606 36.260 2.045 103.199  
17 Sweden Felix Rosenqvist United States Schmidt Peterson Motorsports 100 1:52'06.382 39.036 2.775 103.688  
18 United States Kyle Kirkwood United States A.J. Foyt Enterprises 100 1:52'25.470 58.124 19.087 102.283  
19 United Kingdom Callum Ilott Juncos Hollinger Racing 100 1:52'26.068 58.722 0.598 102.124  
20 United States Alexander Rossi United States Andretti Autosport 100 1:52'26.510 59.163 0.441 102.538  
21 United States Conor Daly United States Ed Carpenter Racing 100 1:52'27.482 1'00.135 0.972 102.058  
22 Canada Devlin DeFrancesco United States Andretti Autosport 100 1:52'30.207 1'02.861 2.725 102.691  
23 United States Jimmie Johnson United States Chip Ganassi Racing 99 1:51'41.008 1 Lap 1 Lap 102.042  
24 Colombia Tatiana Calderon United States A.J. Foyt Enterprises 97 1:51'33.368 3 Laps 2 Laps 102.228  
25 Canada Dalton Kellett United States A.J. Foyt Enterprises 62 1:27'32.766 38 Laps 35 Laps 20.585  
26 David Malukas Dale Coyne Racing with HMD 23 25'12.177 77 Laps 39 Laps 103.632  

Steiner szerint nem a Haas a leglassabb a mezőnyben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az IndyCar és a Motorsport Network bemutatja az eddigi legnagyobb globális szurkolói felmérés eredményeit
Következő cikk Az IndyCarban villogó Herta tesztprogramot kap a McLarentől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország