Jelentés a versenyről
IndyCar 108th Running of the Indianapolis 500

IndyCar: Newgarden utolsó körös előzéssel zsinórban második Indy 500-át nyerte egy őrült futamon

Magyar idő szerint vasárnap késő este, közel négyórás csúszással vette kezdetét a 108. Indianapolis 500-as viadal, amely IndyCar idei szezonjának hatodik versenye volt. A pole-ból Scott McLaughlin indulhatott, de a legvégén nem ő, hanem a csapattársa lehetett a legboldogabb.

Josef Newgarden, Team Penske Chevrolet

A kéthetes edzéssorozat és felkészülés után végre elérkezett az Indy 500 idei felvonása, amely szokás szerint elképesztő izgalmakat ígért. A 33 versenyzőre 200 kör várt az indianapolisi oválpályán, és az első rajtkockából az időmérős rekordot felállító McLaughlin indulhatott, mellőle pedig a Team Penske másik két pilótája, Will Power és Josef Newgarden várta a zöld jelzést.

A Penske 1988 után ismételten kibérelte magának az első sort a számukra sok viszontagságot és botrányt hozó 2024-es idényben. A mezőnyben ott volt még a NASCAR sztárja, Kyle Larson is, aki az ötödik helyről indulhatott. A futam startját egy komoly vihar miatt csúsztatni kellett, ezért végül háromnegyed 11 körül kezdődött meg a verseny.

 

A zöld jelzés után hatalmas tempóval indult neki mindenki a világ egyik legnehezebb autóversenyének, de mindössze egy kanyar kellett ahhoz, hogy jöjjön a sárga zászló, hiszen rögtön egy komoly balesetnek lehettünk szemtanúi. A mezőny hátsó részében Tom Blomqvist hibázott, és a megcsúszó autója kiütötte a 2022-es győztest, Marcus Ericssont, aki rendkívül idegesen konstatálta, hogy azonnal véget ért az egyébként számára eddig is borzalmasan alakuló Indy 500.

Két svéd ezzel tehát azonnal kiesett, de mellettük pórul járt még Pietro Fittipaldi is, akit Callum Ilott pöckölt meg, miközben mindketten próbálták elkerülni Ericssonék balesetét. Mivel komoly volt a becsapódás, ezért hosszabb megszakításra volt szükség, és amíg a mezőny a biztonsági autó mögött körözött, Marcus Armstrong autója füstölni kezdett, így neki technikai hiba miatt kellett feladni a futamot mindössze néhány kör után.

Négyen tehát máris kiszálltak a győzelemért folyó csatából, a verseny pedig a kilencedik körben folytatódhatott. Szerencsére ezt mindenki megúszta komolyabb probléma nélkül, így McLaughlin vezetésével felvette az utazósebességet a mezőny.

Mindez azonban nem tartott sokáig, mivel a 23. körben a mezőny egyetlen női indulója, Katherine Legge is kiállni kényszerült, miután Armstronghoz hasonlóan nála is felmondta a szolgálatot a Honda erőforrása. Néhány körrel később megint folytatódott a futam, de ismételten csak néhány méter telt el, mielőtt jött volna az újabb baj.

A célegyenes végén négyen kerültek egymás mellé, és a belső íven lévő Linus Lundqvist autója egy pillanatra megcsúszott, a fiatal pilóta pedig már nem tudta azt megfogni, így a külső SAFER-falnak ment, előidézve a harmadik biztonsági autós fázist.

A futam 50. körében továbbra is McLaughlin haladt az élen, majd jött Santino Ferrucci és Alexander Rossi, de ekkorra már eltérő taktikák alakultak ki a mezőnyben, mivel sokan voltak kint tankolni valamelyik sárga zászló alatt.

 

Kicsivel később aztán Felix Rosenqvist alatt is elfüstölt a Honda, a mezőny legnagyobb része pedig kihasználta a sárgát és kiállt a bokszba tankolni. Így az eltérő taktikán lévő Conor Daly és Sting Ray Robb került az élre, majd jött Rossi, McLaughlin és Colton Herta, a tényleges élmezőny sorrendje tehát valamelyest átalakult.

A verseny ezek után némileg ismét nyugodtabb fázisba kapcsolt, idővel kimentek az alternatív stratégián lévők, így újra McLaughlin állt az élre, akit Herta és Newgarden követett, majd jött Ferrucci és Alex Palou. A futam feléhez közeledve aztán Herta egy nagy megcsúszást követően végül nem tudta megfogni az autóját, így ő is a falnak csapódott.

A 100. körbe érve Newgarden haladt már az élen, és a tavalyi Indy 500-győztes ismételten mutatta, hogy most is számolni kell vele. Ugyanez viszont ekkor még nem volt elmondható Scott Dixonról, aki egy figyelmetlen manőver során ráhúzta az autót az őt előzni próbáló Ryan Hunter-Reayre, és majdnem hatalmas baleset lett belőle, de Hunter-Reay csodával határos módon megfogta a 300 feletti tempónál megforgó kocsiját.

Ez az Indy 500 azonban egyértelműen az incidensekről szólt, hiszen sorra követték egymást a különböző problémák. Az előbb említett eset után nem sokkal Marco Andretti is falazott, így ekkorra már 24 autóra fogyatkozott az eredetileg 33 tagú mezőny.

A verseny háromnegyedéhez közeledve, egészen pontosan a 147. körben aztán Power is hatalmasat csattant. Az eredetileg a második pozícióból rajtoló pilótának egyébként sem volt jó futama addig a pontig, de végül a kockás zászlót sem látta meg.

Power balesetét követően az újraindítás a 156. körben jött el, és ekkor már a némileg eltérő taktikán lévő Dixon vezetett, akit meglepő módon nem büntettek a Ryan Hunter-Reayjel történtek miatt. Mögötte jött Pato O’Ward és a csapattársa, Rossi. Hogy a végén kinek jöhet ki a legjobban a lépés, azt ekkor még nem lehetett megmondani, hiszen őrült Indy 500-unk volt, ahol bármi megtörténhetett.

 

A következő körökben a két Arrow McLaren-pilóta állt az élre, majd felváltva vezették a versenyt és próbáltak minél jobban összedolgozni, miközben szépen lassan közeledett a véghajrá a már lemenő napfényben.

Az utolsó kerékcseréket követően Newgarden vette át a vezetést Dixontól, akit Rossi, O’Ward és Palou követett. A pole-ból induló McLaughlin némileg visszaesett, de az utolsó 25 körre fordulva indult csak be igazán a győzelemért zajló küzdelem. 15 körrel a vége előtt Newgarden, Rossi, Dixon volt az első hármas sorrendje, de a negyedik helyen haladó O’Wardot sem lehetett még leírni.

Olyannyira nem, hogy öt körrel a leintés előtt már a mexikói versenyző állt az élen, de Newgarden sem hagyta magát, és hamar visszavette az első pozíciót. Itt már az volt az elsődleges kérdés, hogy milyen sorrendben fordulnak rá a legutolsó, 200. körre.

Végül O’Ward túlságosan korán vette át a vezető pozíciót, mivel Newgardennek a legutolsó kör hátsó egyenesében sikerült visszatámadnia, és egy nagyon vakmerő manőverrel a külső íven győzte le a McLaren fiatal versenyzőjét, így 2023 után idén is az amerikai klasszis sikerével zárult az Indy 500.

O’Ward rendkívül csalódott lehet, mert akárcsak két éve, úgy idén is rosszul taktikázott a véghajrában, így lemaradt a széria legfontosabb futamgyőzelméről. A harmadik helyre végül Dixon jött fel, miután a célegyenesben még lenyomta Rossit.

Hihetetlen, balesetekkel, technikai hibákkal és mindenféle incidenssel teli verseny volt ez, amely igazán őrületes csatát hozott a végső győzelemért. A bajnokság itt azonban nem áll meg, hiszen jövő hétvégén máris Detroit utcáin folytatódik az idény.

 

Íme a 108. Indianapolis 500 teljes végeredménye:

   
1
 - 
4
   
   
1
 - 
2
   
Helyezés Versenyző # Kör Idő Intervallum Mph Kerékcsere Pont Kiesés
1 United States J. Newgarden Team Penske 2 200

2:58'49.4079

  219.653 5    
2 Mexico P. O'Ward Arrow McLaren 5 200

+0.3417

2:58'49.7496

0.3417 217.645 6    
3 New Zealand S. Dixon Chip Ganassi Racing 9 200

+0.9097

2:58'50.3176

0.5680 219.384 6    
4 United States A. Rossi Arrow McLaren 7 200

+1.1691

2:58'50.5770

0.2594 215.314 5    
5 Spain A. Palou Chip Ganassi Racing 10 200

+1.5079

2:58'50.9158

0.3388 217.852 5    
6 New Zealand S. McLaughlin Team Penske 3 200

+2.0593

2:58'51.4672

0.5514 218.745 5    
7 United States K. Kirkwood Andretti Global 27 200

+2.5379

2:58'51.9458

0.4786 218.540 7    
8 United States S. Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 14 200

+3.6143

2:58'53.0222

1.0764 219.165 5    
9 Netherlands R. van Kalmthout Ed Carpenter Racing 21 200

+3.9560

2:58'53.3639

0.3417 220.004 5    
10 United States C. Daly Dreyer & Reinbold Racing/Cusick Motorsports 24 200

+4.6071

2:58'54.0150

0.6511 219.519 6    
11 United Kingdom C. Ilott Arrow McLaren 6 200

+4.9652

2:58'54.3731

0.3581 221.337 7    
12
C. Rasmussen Ed Carpenter Racing
33 200

+5.3234

2:58'54.7313

0.3582 220.537 6    
13 Denmark C. Lundgaard Rahal Letterman Lanigan Racing 45 200

+6.1824

2:58'55.5903

0.8590 220.885 7    
14 Japan T. Sato Rahal Letterman Lanigan Racing 75 199

+1 Lap

2:58'15.1734

1 Lap 220.020 6    
15 United States G. Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 15 199

+1 Lap

2:58'15.6707

0.4973 218.989 8    
16
R. Robb A.J. Foyt Enterprises
41 199

+1 Lap

2:58'16.5231

0.8524 217.420 5    
17 United States E. Carpenter Ed Carpenter Racing 20 199

+1 Lap

2:58'17.1512

0.6281 218.633 6    
18 United States K. Larson Arrow McLaren/Rick Hendrick 17 200

+9.4846

2:58'58.8925

41.7413 217.717 7    
19 France R. Grosjean Juncos Hollinger Racing 77 200

+9.8312

2:58'59.2391

0.3466 217.677 7    
20 Brazil H. Castroneves Meyer Shank Racing with Curb-Agajanian 06 200

+10.3602

2:58'59.7681

0.5290 216.532 5    
21 United States K. Simpson Chip Ganassi Racing 4 200

+11.0931

2:59'00.5010

0.7329 215.168 8    
22 Argentina A. Canapino Juncos Hollinger Racing 78 199

+1 Lap

2:58'52.6079

1 Lap 219.132 6    
23 United States C. Herta Andretti Global with Curb-Agajanian 26 170

+30 Laps

2:50'29.6118

29 Laps 156.862 5   Baleset
24 Australia W. Power Team Penske 12 145

+55 Laps

2:13'37.2524

25 Laps 217.285 4   Baleset
25 United States M. Andretti Andretti Herta Autosport with Marco & Curb-Agajani 98 113

+87 Laps

1:47'32.7638

32 Laps 128.333 5   Baleset
26 United States R. Hunter-Reay Dreyer & Reinbold Racing/Cusick Motorsports 23 107

+93 Laps

1:39'56.0999

6 Laps 74.605 5   Baleset
27 Sweden F. Rosenqvist Michael Shank Racing 60 55

+145 Laps

51'59.8657

52 Laps 213.777 1   Mechanical
28 Sweden L. Lundqvist Chip Ganassi Racing 8 27

+173 Laps

29'29.7195

28 Laps 201.200 2   Baleset
29 United Kingdom K. Legge Dale Coyne Racing 51 22

+178 Laps

30'52.8001

5 Laps 19.155 2   Mechanical
30 New Zealand M. Armstrong Chip Ganassi Racing 11 6

+194 Laps

10'27.1741

16 Laps 87.433 1   Mechanical
31 United Kingdom T. Blomqvist Michael Shank Racing 66 0

+200 Laps

5.4517

6 Laps 111.075     Baleset
32 Brazil P. Fittipaldi Rahal Letterman Lanigan Racing 30 0

+200 Laps

5.6941

0.2424 117.457     Baleset
33 Sweden M. Ericsson Andretti Global 28 0

+200 Laps

5.9281

0.2340 119.273     Baleset

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasárnapi motorsport-program: F1-es Monacói Nagydíj, Indy 500, F2, F3, MotoGP!
Következő cikk Az USA-ból hívják Mick Schumachert

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország