Beharangozó

Új autók, új korszak - Indul az IndyCar 2018-as idénye

Gyakorlatilag minden porcikájában átalakult tavalyhoz képest az IndyCar 2018-ra - más az autók aerodinamikája, rengeteg csapat összehúzta a nadrágszíjat és kevesebb autót indít, de van számos új érkező is.

Ed Jones, Chip Ganassi Racing Honda

Fotót készítette: Scott R LePage / Motorsport Images

Egyre halványul már annak az emléke, hogy 2017-ben Josef Newgarden a Team Penske rakétájában megszerezte karrierje első IndyCar-bajnoki címét csapattársa, Simon Pagenaud és a négyszeres bajnok legenda, Scott Dixon előtt. Ha belegondolunk, tényleg rég volt már ez, néhány nap híján ugyanis fél év telik majd el a 2017-es utolsó, sonomai futam és az idei, St. Pete-i szezonnyitó között.

Átalakul 2018-ra sok minden, semmiképp nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy új korszak kezdődik Amerika legfontosabb formaautós/open wheel-bajnokságában.

Új autó

Marco Andretti, Herta - Andretti Autosport Honda
Néhány hete a phoenixi tesztek során élesben is láthattuk, hogy néz ki az IndyCar új, ráncfelvarrott autója - így

Fotó készítője: Phillip Abbott / LAT Photo US

Amennyiben valaki nézte tavaly az IndyCar versenyeit, és követni fogja idén is azokat, az első dolog, amit észre fog venni, az minden bizonnyal a merőben más új autó. Na persze nem dobták (még) ki a jól bevált Dallara DW12-eseket, de jelentős átalakulást jelent az eddigiekhez képest az új (és egységes!) aerodinamika.

Az új autót tesztelő versenyzők (eleinte a sorozatból már egyre inkább kifelé kacsingató Oriol Serviá és Juan Pablo Montoya, majd a többiek) véleménye szerint jóval kisebb lett a leszorítóerő, ennek megfelelően sokkal nagyobb kihívás vezetni ezeket az autókat. Az IndyCar vezetősége szerint a teszteken szerzett tapasztalatok tökéletesen egybecsengenek a szándékokkal, ezt a kisebb leszorítóerőt pedig a gumigyártó Firestone csak és kizárólag az esős futamokon kompenzálja majd egy az eddigieknél jobb tapadást biztosító esőgumival.

Az elmúlt hetekben az oldal hasábjain is sokat olvashattatok összehasonlításokat az F1 Halójáról és az IndyCar szélvédőjéről - utóbbi egyelőre még csak a tesztelési fázisban tart, a kötelező használatra legkorábban idén év végén, reálisabban gondolkozva jövőre kerülhet sor.

Kisebb nagyok és nagyobb kicsik

Scott Dixon, Chip Ganassi Racing Honda tests the aeroscreen
Scott Dixon maradt a Chip Ganassi Racingnél, de a tavalyi hárommal szemben idén már csak egy csapattársa lesz

Fotó készítője: Scott R LePage / LAT Images

Ha megnézzük a 2018-as nevezési listát, két dolog tűnhet fel már az első néhány név átböngészése után: sok, az IndyCar klasszikus nagycsapatának számító istálló vág neki kisebb flottával a 2018-as szezonnak, viszont van nem egy és nem két olyan gárda, amely vagy teljesen új a mezőnyben, vagy teljes szezonban idén először láthatjuk őket.

Előbbi kategóriába tartozik például a Chip Ganassi Racing, amely 2017-ben még négy autóval rohamozott, idénre azonban távozott Max Chilton, Charlie Kimball és Tony Kanaan is, az érkezőknél pedig csak az ígéretes fiatal Ed Jonest találjuk. Furcsa lesz azt látni, hogy a Ganassit mindössze két versenyző képviseli, de hasonlót csinált a Team Penske is. A bajnok Josef Newgarden munkaadója tavaly még a CGR-hez hasonlóan négy autót indított a szezonban (Newgarden mellett Pagenaud-t, Castronevest és Powert), akik mellé a két indianapolisi futamra, a road-versenyre és az Indy 500-ra becsatlakozott még Juan Pablo Montoya is.

Bár a Penske végül nem felezte meg felállását, eggyel ők is kevesebben lesznek, 2018-ban teljes szezonban már csak Newgarden, Power és Pagenaud képviseli a Kapitány istállóját. Ami tavaly Montoya volt, az idén Castroneves lesz, akit a kolumbiaihoz hasonlóan 2018-ban szintén már csak a két indianapolisi menet során láthatunk.

Ha valaki megijedne, hogy ennyi távozó után esetleg megcsappan a mezőny, annak azért vannak jó híreink is: van egy teljesen új istálló a mezőnyben (a Carlin a korábban említett Chilton-Kimball tandem pénzével igyekszik átvészelni a kezdeti nehézségeket), a Harding Racing pedig azok után, hogy 2017-ben már részt vett Gabby Chavesszel néhány versenyen, idén már a teljes idényre benevezett. Ja, és ne hagyjuk ki a Michael Shank Racinget sem, amely Jack Harvey-nak (egyelőre) hat futamon tud majd lehetőséget adni, a Schmidt Peterson Motorsports technikai partnersége mellett.

A pilótapiac

Josef Newgarden, Team Penske Chevrolet
Josef Newgarden maradt a helyén - a ritkább kivételek közé tartozott ezzel

Fotó készítője: Phillip Abbott / LAT Photo USA

A csapatokról szó esett, de jókora kirakósnak kellett minden darabját a helyére tenni a versenyzőket illetően is tavaly szeptembertől, így ha valaki ott keresné a sorozat legnagyobb sztárjait, ahol tavaly versenyeztek, az vakarhatja a fejét rendesen. Persze Josef Newgardent bajnokként nyilván kifejezetten macerás lett volna elmozdítani a Team Penskétől, ahogy Scott Dixon is hozzánőtt már az elmúlt másfél évtizedben a Chip Ganassi Racinghez, de eligazolt például a tavalyi Indy 500-győztes Szato Takuma (az Andrettitől az RLL Racinghez), Tony Kanaan (Ganassiéktól A.J. Foyt istállójához),  Carlos Muñoz is visszatért az Andretti Autosporthoz (igaz, csak az Indy 500-ra), az előbb említett Szatót pedig Zach Veach váltotta ugyanitt, aki tavaly még csak egy versenyen kapott lehetőséget, az Ed Carpenter Racingnél.

Van jó néhány újoncunk, Zachary Claman deMelo és Pietro Fittipaldi a Dale Coyne Racing 19-es rajtszámú autóján osztozik majd, de Jordan King is bemutatkozhat Ed Carpenter váltótársaként, illetve a második szezonjára készülő Juncos Racing is két abszolút újonccal, René Binderrel és az Indy Lights-bajnok Kyle Kaiserrel vág neki 2018-nak. A Schmidt Peterson Motorsport szintén "beújított", és egy színkanadai felállással vág neki az idénynek, James Hinchcliffe egyetlen teljes szezonos csapattársa ugyanis Robert Wickens lesz.

Danica Patrick, Premium Motorsports Chevrolet Camaro and Darrell Wallace Jr., Richard Petty Motorsports Ford Fusion
A "Danica-double" egyik fele, a Daytona 500 már lement - Danica Patricknek egy versenye van még hátra visszavonulása előtt

Fotó készítője: Rusty Jarrett / NKP / LAT Images

Visszatér a sorozatba az autósport világának messze legsikeresebb aktív hölgyversenyzője, Danica Patrick, aki megannyi NASCAR-os év után idén már csak két futamon indul, majd visszavonul. Az első, a NASCAR főversenye, a Daytona 500 már lement, ott kiesett, Patrick most azt reméli, Indianapolisban több szerencsével jár majd. Tavaly Alonso volt a fő "attrakció" a Brickyardon, idén kétségkívül Patrick lesz.

További változások

Bár a versenynaptár alapvetően maradt hasonló a tavalyihoz, azért van benne némi változás. Watkins Glen visszatérése a naptárba kérészéletű volt, idén biztosan nem rendeznek ott versenyt. A Glen helyére Portland került, ide tizenegy év után tér vissza a mezőny.

Majdnem versenyt szerveztek már 2018-ra Mexikóvárosba, azonban ez a megállapodás (egyelőre) nem jött létre.

És hogy hol nézzük a versenyeket, például a hétvégi St. Petersburgben rendezett szezonnyitót? Hosszú évek jó tapasztalatai után az idei szezont egyik magyar sportcsatorna sem tűzi műsorára.

Charlie Kimball, Carlin Chevrolet
Az autók már St. Pete-ben köröznek, este időmérő, holnap pedig már verseny!

Fotó készítője: Scott R LePage / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A szélvédő 2019-ben mutatkozhat be a motorsportban
Következő cikk Három újonc az első négy rajtkockában az IndyCar szezonnyitóján!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország