Hivatalos: Montoya ismét ott lesz az Indy 500-on a McLarennel

A kétszeres Indy 500-győztes, Juan Pablo Montoya a tavalyi év után ismét összeáll az Arrow McLaren SP-vel és a Mission Foodszal, hogy részt vegyen a legendás viadal 106. kiadásán.

Juan Pablo Montoya, Arrow McLaren SP Chevrolet

Juan Pablo Montoya, Arrow McLaren SP Chevrolet

Phillip Abbott / Motorsport Images

Montoya, aki 2000-ben újoncként tudott győzni Indianapolisban, 2015-ben pedig ismét felért a csúcsra, csatlakozni fog az istálló teljes szezonos pilótáihoz, vagyis Pato O’Wardhoz és Felix Rosenqvisthez mind az 500 mérföldes, mind az előtte rendezendő épített pályás futamon.

Ezzel tehát eldőlt, hogy újra három autót indítanak majd a májusi versenyeken, bár abban reménykednek, hogy a szezon későbbi részében is bevethetnek majd egy harmadik kocsit, mert 2023-tól kezdődően már az egész évet így szeretnék teljesíteni.

Montoya majd hetedjére kísérli meg kvalifikálni magát az Indy 500-ra, ahol tavaly a kilencedik helyen tudott végezni. „Izgatott vagyok, hogy visszatérhetek Indianapolisba az Arrow McLaren SP-vel és a Missionnel, hogy újra részt vehessek azon a futamon, amely különleges helyet foglal el a szívemben.”

További híreink:

„Már legutóbb is remekül éreztem magam a csapatnál, és várom, hogy építhessünk a 2021-ben lefektetett alapokra. Úgy vélem, igazi esélyünk van a mezőny elejébe kerülni, valamint a győzelemért harcolni.”

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője így fogalmazott: „Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy Juan Pablo és a Mission Foods visszatér velünk egy újabb Indianapolisi 500-as versenyre. Juan Pablót senkinek nem kell bemutatni a motorsportban, hiszen kétszer nyert Indyben, és az F1-ben is letette a névjegyét a McLarennel.

„Rengeteg tapasztalatot hoz, amely sokat segít a csapatunknak, és vele egy újabb olyan versenyzőnk van, akinek esélye lehet a győzelemre, ha beül az autóba.”

Az F1 már felkészült az esetleges konfliktusokra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Herta sosem „stresszelte túl” az Alfa Romeó-s lehetőséget
Következő cikk Calderon révén újabb női versenyző mutatkozik be az IndyCarban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország