A McLaren nem vesz részt az IndyCar teljes 2019-es szezonjában

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown bejelentette, hogy a márka nem fog részt venni az IndyCar teljes 2019-es szezonjában, de arra van esély, hogy Fernando Alonso „egyedül” indulni fog az Indy 500-on.

Fernando Alonso, McLaren-Honda-Andretti Honda

Fotót készítette: Phillip Abbott / Motorsport Images

Fernando Alonso, Andretti Motorsport
Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda Gasoline Alley
Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda retires after a blown engine
Fernando Alonso, McLaren-Honda-Andretti Honda pit stop
Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda

Miután Alonso augusztus közepén bejelentette, hogy elhagyja a Forma-1-et, sokan arra gyanakodtak, hogy a McLaren színeiben fogja teljesíteni az IndyCar 2019-es szezonját. Ugyanakkor az ügyet megnehezítette, hogy az Andretti Autosport a Honda erőforrásaival indul, bár a kétszeres világbajnok spanyol nagyon pozitívan nyilatkozott az Andrettiről a Barber Motorsports Parkban megrendezésre kerülő tesztje után.

A terv az lett volna, hogy a Honda az Andretti segítségével, de Chevrolet motorokkal indult volna, illetve arról is pletykáltak, hogy a csapat tulajdonosa, Michael Andretti 2019 végén a Honda erőforrásairól a Chevrolet motorjaira váltott volna, hogy könnyebbé tegye a McLaren dolgát, így a négyautós istállójának lett volna egy ötödik tagja is.

Ez még mindig megtörténhet, ha a McLaren 2020-ban elindul a teljes IndyCar szezonban, viszont az istálló vezérigazgatójának, Zak Brownnak az elmondása szerint 2019-ben nem tudják végigversenyezni a szezont, mivel kifutottak az időből, március közepén már elindul a bajnokság.

Még több F1 hír:

„Úgy döntöttünk, hogy 2019-ben nem veszünk részt a teljes IndyCar szezonban. Egyszerűen még nem állunk készen rá, illetve az elsődleges fókuszunk az F1-en van.” – nyilatkozta Zak Brown péntek reggel, Austinban.

„Ahogy már említettem, a közeljövőben szeretnénk indulni a sorozatban. Ami pedig az Indy 500-at illeti, erről a kérdésről a holtszezonban fogunk döntést hozni.”

Alonso nagyon megmozgatta a szurkolókat azzal, hogy 2017-ben részt vett a 101. Indy 500-on. Az első tesztjeit 2 millióan nézték élőben a YouTube-on, a spanyol pedig nem vallott kudarcot az ovális pályán sem. Az ötödik helyre kvalifikálta magát, 27 körön keresztül vezette a versenyt, harcban volt a győzelemért is, de a Honda-motor feladta alatta a küzdelmet 20 körrel a leintés előtt.

A 37 éves pilóta szeretné megszerezni a „tripla koronát”. A Monacói Nagydíjat már kétszer is meg tudta nyerni, idén nyáron a Toyota csapatával a Le Mans-i 24 óráson is diadalmaskodni tudott, így már csak az Indy 500-on aratott győzelem hiányzik ahhoz, hogy Graham Hill után a második legyen a történelemben, akinek sikerül megszereznie a „tripla koronát”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Nissant villámcsapásként érte, hogy a Toro Rosso elhappolta Albont
Következő cikk Haas: A Forma-1.5-ben versenyzünk…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország