Calderon révén újabb női versenyző mutatkozik be az IndyCarban

Tatiana Calderon nagy változást jelentett be a karrierjével kapcsolatban, hiszen 2022-től kezdve, a ROKiT támogatásával az AJ Foyt Racing-Chevrolet harmadik autóját fogja terelgetni Kyle Kirkwood mellett.

Tatiana Calderon, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Alfa Romeo

Tatiana Calderon lesz az első női pilóta, aki az IndyCar-legenda AJ Foyt színeiben versenyez, ennek értelmében a regnáló Indy Lights-bajnok Kirkwooddal és Dalton Kelletttel együtt háromautós csapatot alkotnak majd a 2022-es szezonban.

Az előzetes tervek szerint a 17 IndyCar-fordulóból 12 versenyen indulhat majd Calderon, aki ráadásul a ROKiT Group támogatását is élvezheti, hiszen a globális médiavállalat 2022-ben kibővíti partnerségét a csapattal.

„Amióta 11 évvel ezelőtt elkezdtem együléses pályafutásomat az Egyesült Államokban, az IndyCar egy referencia számomra, és egy álom vált valóra azzal, hogy idén ott lehetek a rajtrácson” – árulta el Calderon.

„Alig várom, hogy St. Petersburgban megjelenjek a szezon első versenyén! Tisztában vagyok a kihívással, de ez egy életre szóló lehetőség, és a lehető legtöbbet akarom kihozni belőle” – tette hozzá a pilóta.

Még több F1 hír:

Calderon a Forma-1 számára sem ismeretlen név, hiszen az Alfa Romeo Orlen Forma-1-es alakulatának hivatalos tesztpilótája, ráadásul két szezont töltött a Super Formulában. A versenyző a héten másodszor is tesztlehetőséget kap az IndyCarban, a Sebringben, Kirkwooddal együtt.

A csapat elnöke, Larry Foyt szintén örömét fejezte ki az igazolással kapcsolatban: „Nagyon örülök a ROKiT AJ Foyt Racing Team folytatásának és bővítésének. Üdvözöljük Tatiana Calderónt a 11-es számú autóban, aki csatlakozik Kyle Kirkwoodhoz a 14-es számú autóban, mindketten a nagyon menő ROKiT festésben.” 

Vettel: Különleges érzés volt újra megküzdeni Alonsóval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Montoya ismét ott lesz az Indy 500-on a McLarennel
Következő cikk „Minél idősebb leszek, annál kevésbé akarok az F1-ben versenyezni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország