Top események
Forma-1
14 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
MotoGP
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
15 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Ami nem sikerült Fernando Alonsónak, az nekik igen

megosztás
hozzászólás
Ami nem sikerült Fernando Alonsónak, az nekik igen
2019. máj. 22. 8:30

A legendás Indy 500 győztesei, akik között Fernando Alonso még mindig nem lehet ott, de lehet esélye rá, idén azonban biztosan nem.

Fernando Alonso és a McLaren egy nagyon kellemetlen eseményt tudhat maga mögött, anyagi szempontból is. A wokingi istálló egy saját, privát csapatot épített fel annak reményében, hogy újra megnyerhetik a legendás Indy 500-at, immáron a spanyol F1-es világbajnokkal.

A McLaren ezzel nagy fába vágta a fejszéjét, mivel csak egy autót akartak indítani, és nem voltak teljesen felkészülve. Már az edzéseken is sok volt a problémájuk, valamint Alonsónak egy nagy balesete is volt, ami csak tetézte a gondokat. Végül nem tudták kvalifikálni magukat a versenyre, ami nagy negatív sajtóvisszhangot váltott ki, érthető módon. A csapat sajnálta a kudarcot, de megerősítették, hogy biztosan nem vásárolnak helyet maguknak a rajtrácson.

Alonso nincs a nyertesek között az Indy 500-on, de az alább található versenyzők igen, köztük Takuma Satóval, aki régen az F1-ben is indult.

Slider
Lista

1911 - Ray Harroun

1911 - Ray Harroun
1/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1912 - Joe Dawson

1912 - Joe Dawson
2/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1913 - Jules Goux

1913 - Jules Goux
3/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1914 - René Thomas

1914 - René Thomas
4/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1915 - Ralph DePalma

1915 - Ralph DePalma
5/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1916 - Dario Resta

1916 - Dario Resta
6/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1919 - Howdy Wilcox

1919 - Howdy Wilcox
7/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1920 - Gaston Chevrolet

1920 - Gaston Chevrolet
8/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1921 - Tommy Milton

1921 - Tommy Milton
9/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1922 - Jimmy Murphy

1922 - Jimmy Murphy
10/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1923 - Tommy Milton é o primeiro bicampeão da prova

1923 - Tommy Milton é o primeiro bicampeão da prova
11/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1924 - Lora L. Corum e Joe Boyer

1924 - Lora L. Corum e Joe Boyer
12/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1925 - Peter DePaolo

1925 - Peter DePaolo
13/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1926 - Frank Lockhart

1926 - Frank Lockhart
14/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1927 - George Souders

1927 - George Souders
15/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1928 - Louis Meyer

1928 - Louis Meyer
16/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1929 - Ray Keech

1929 - Ray Keech
17/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1930 - Billy Arnold

1930 - Billy Arnold
18/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1931 - Louis Schneider

1931 - Louis Schneider
19/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1932 - Fred Frame

1932 - Fred Frame
20/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1933 - Louis Meyer

1933 - Louis Meyer
21/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1934 - Bill Cummings

1934 - Bill Cummings
22/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1935 - Kelly Petillo

1935 - Kelly Petillo
23/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1936 - Louis Meyer se consagra como primeiro tricampeão da prova e o primeiro piloto a beber o tradicional leite de Indianápolis

1936 - Louis Meyer se consagra como primeiro tricampeão da prova e o primeiro piloto a beber o tradicional leite de Indianápolis
24/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1937 - Wilbur Shaw

1937 - Wilbur Shaw
25/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1938 - Floyd Roberts

1938 - Floyd Roberts
26/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1939 - Wilbur Shaw

1939 - Wilbur Shaw
27/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1940 - Wilbur Shaw entrou para o rol de tricampeões

1940 - Wilbur Shaw entrou para o rol de tricampeões
28/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1941 - Floyd Davis e Mauri Rose

1941 - Floyd Davis e Mauri Rose
29/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1946 - George Robson

1946 - George Robson
30/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1947 - Mauri Rose

1947 - Mauri Rose
31/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1948 - Mauri Rose é o terceiro a entrar para o seleto grupo de tricampeões

1948 - Mauri Rose é o terceiro a entrar para o seleto grupo de tricampeões
32/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1949 - Bill Holland

1949 - Bill Holland
33/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1950 - Johnnie Parsons

1950 - Johnnie Parsons
34/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1951 - Lee Wallard

1951 - Lee Wallard
35/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1952 - Troy Ruttman

1952 - Troy Ruttman
36/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1953 - Bill Vukovich

1953 - Bill Vukovich
37/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1954 - Bill Vukovich é bicampeão

1954 - Bill Vukovich é bicampeão
38/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1955 - Bob Sweikert

1955 - Bob Sweikert
39/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1956 - Pat Flaherty

1956 - Pat Flaherty
40/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1957 - Sam Hanks

1957 - Sam Hanks
41/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1958 - Jimmy Bryan

1958 - Jimmy Bryan
42/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1959 - Rodger Ward

1959 - Rodger Ward
43/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1960 - Jim Rathmann

1960 - Jim Rathmann
44/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1961 - A.J. Foyt vence prova na última edição da pista de tijolos

1961 - A.J. Foyt vence prova na última edição da pista de tijolos
45/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1962 - Roger Ward é bicampeão

1962 - Roger Ward é bicampeão
46/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1963 - Parnelli Jones

1963 - Parnelli Jones
47/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1964 - A.J. Foyt

1964 - A.J. Foyt
48/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1965 - Jim Clark

1965 - Jim Clark
49/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1966 - Graham Hill

1966 - Graham Hill
50/100

Fotót készítette: LAT Images

1967 - A.J. Foyt

1967 - A.J. Foyt
51/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1968 - Bobby Unser

1968 - Bobby Unser
52/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1969 - Mario Andretti

1969 - Mario Andretti
53/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1970 - Al Unser

1970 - Al Unser
54/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1971 - Al Unser

1971 - Al Unser
55/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1972 - Mark Donohue

1972 - Mark Donohue
56/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1973 - Gordon Johncock

1973 - Gordon Johncock
57/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1974 - Johnny Rutherford

1974 - Johnny Rutherford
58/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1975 - Bobby Unser

1975 - Bobby Unser
59/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1976 - Johnny Rutherford

1976 - Johnny Rutherford
60/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1977 - A.J. Foyt se consagra como primeiro tetracampeão da Indy 500

1977 - A.J. Foyt se consagra como primeiro tetracampeão da Indy 500
61/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1978 - Al Unser

1978 - Al Unser
62/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1979 - Rick Mears

1979 - Rick Mears
63/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1980 - Johnny Rutherford entra para o rol dos tricampeões

1980 - Johnny Rutherford entra para o rol dos tricampeões
64/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1981 - Bobby Unser também se consagra como tricampeão

1981 - Bobby Unser também se consagra como tricampeão
65/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1982 - Gordon Johncock é bi

1982 - Gordon Johncock é bi
66/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1983 - Tom Sneva

1983 - Tom Sneva
67/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1984 - Rick Mears

1984 - Rick Mears
68/100

Fotót készítette: LAT Images

1985 - Danny Sullivan

1985 - Danny Sullivan
69/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1986 - Bobby Rahal

1986 - Bobby Rahal
70/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1987 - Al Unser iguala marca de A.J. Foyt com quatro vitórias

1987 - Al Unser iguala marca de A.J. Foyt com quatro vitórias
71/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1988 - Rick Mears

1988 - Rick Mears
72/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1989 - Emerson Fittipaldi se consagra como primeiro brasileiro a vencer a Indy 500

1989 - Emerson Fittipaldi se consagra como primeiro brasileiro a vencer a Indy 500
73/100

Fotót készítette: Ron McQueeney - IMS

1990 - Arie Luyendyk

1990 - Arie Luyendyk
74/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1991 - Rick Mears entra para o seleto grupo de tetracampeões, ao lado de A.J. Foyt e Al Unser

1991 - Rick Mears entra para o seleto grupo de tetracampeões, ao lado de A.J. Foyt e Al Unser
75/100

Fotót készítette: LAT Images

1992 - Al Unser Jr.

1992 - Al Unser Jr.
76/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1993 - Emerson Fittipaldi conquista sua segunda vitória

1993 - Emerson Fittipaldi conquista sua segunda vitória
77/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1994 - Al Unser Jr. vence pela segunda vez

1994 - Al Unser Jr. vence pela segunda vez
78/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

1995 - Jacques Villeneuve

1995 - Jacques Villeneuve
79/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1996 - Buddy Lazier

1996 - Buddy Lazier
80/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1997 - Arie Luyendyk vence pela segunda vez

1997 - Arie Luyendyk vence pela segunda vez
81/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1998 - Eddie Cheever, Jr.

1998 - Eddie Cheever, Jr.
82/100

Fotót készítette: IndyCar Series

1999 - Kenny Bräck

1999 - Kenny Bräck
83/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

2000 - Juan Pablo Montoya

2000 - Juan Pablo Montoya
84/100

Fotót készítette: IndyCar Series

2001 - Helio Castroneves é o segundo brasileiro a vencer

2001 - Helio Castroneves é o segundo brasileiro a vencer
85/100

Fotót készítette: Indianapolis Motor Speedway

2002 - Helio Castroneves conquista sua segunda vitória

2002 - Helio Castroneves conquista sua segunda vitória
86/100

Fotót készítette: Sean V. Stringer

2003 - Gil de Ferran é o terceiro brasileiro a vencer em Indianápolis

2003 - Gil de Ferran é o terceiro brasileiro a vencer em Indianápolis
87/100

Fotót készítette: Michael C. Johnson

2004 - Buddy Rice

2004 - Buddy Rice
88/100

Fotót készítette: Michael C. Johnson

2007 - Dario Franchitti

2007 - Dario Franchitti
89/100

2008 - Scott Dixon

2008 - Scott Dixon
90/100

Fotót készítette: Jim Haines

2009 - Helio Castroneves conquista o tri

2009 - Helio Castroneves conquista o tri
91/100

Fotót készítette: Michael C. Johnson

2010 - Dario Franchitti

2010 - Dario Franchitti
92/100

Fotót készítette: IndyCar Series

2011 - Dan Wheldon vence pela segunda vez, poucos meses antes de morrer em acidente em Las Vegas

2011 - Dan Wheldon vence pela segunda vez, poucos meses antes de morrer em acidente em Las Vegas
93/100

Fotót készítette: Eric Gilbert

2012 - Dario Franchitti entra para o grupo dos tricampeões da Indy 500

2012 - Dario Franchitti entra para o grupo dos tricampeões da Indy 500
94/100

Fotót készítette: Eric Gilbert

2013 - Tony Kanaan é o quarto brasileiro a vencer

2013 - Tony Kanaan é o quarto brasileiro a vencer
95/100

Fotót készítette: Kenneth May

2014 - Ryan Hunter-Reay

2014 - Ryan Hunter-Reay
96/100

2015 - Recém-saído da Nascar, Juan Pablo Montoya conquista o bi

2015 - Recém-saído da Nascar, Juan Pablo Montoya conquista o bi
97/100

Fotót készítette: IndyCar Series

2016 - Estreante na Indy Alexander Rossi, vence a 100ª edição da prova

2016 - Estreante na Indy Alexander Rossi, vence a 100ª edição da prova
98/100

Fotót készítette: IndyCar Series

2017 - Takuma Sato se consagra como primeiro japonês vencedor da Indy 500

2017 - Takuma Sato se consagra como primeiro japonês vencedor da Indy 500
99/100

Fotót készítette: Scott R LePage / Motorsport Images

2018 - Will Power conquistou sua primeira vitória na prova e 17ª para a equipe Penske

2018 - Will Power conquistou sua primeira vitória na prova e 17ª para a equipe Penske
100/100

Fotót készítette: Michael L. Levitt / Motorsport Images

Következő cikk
Videó: Wickens töretlenül halad előre a komoly sérülése után!

Előző cikk

Videó: Wickens töretlenül halad előre a komoly sérülése után!

Következő cikk

A McLaren nem tesz le az Indy 500-ról

A McLaren nem tesz le az Indy 500-ról
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat IndyCar