Top események
Forma-1
12 márc.
-
15 márc.
Hátralévő idő:
50 nap
V
Bahreini Nagydíj
19 márc.
-
22 márc.
Hátralévő idő:
57 nap
Teljes eredmény:
Forma-1 2017
Topik

Forma-1 2017

Alonso és az első lépések az IndyCar-ban: a volán mögött

megosztás
hozzászólás
Alonso és az első lépések az IndyCar-ban: a volán mögött
Szerző:
2017. ápr. 24. 4:26

Fernando Alonso hamarosan éles körülmények között is megtapasztalhatja azt, hogy milyen az IndyCar.

Mint ismeretes, a kétszeres spanyol világbajnok idén kihagyja a Monacói Nagydíjat és Amerikában áll rajthoz a szintén legendásnak számító Indy 500 versenyen. Erre minden lehetősége megvan, hiszen a McLaren és a Honda is zöld utat adott neki, főleg azok után, hogy ennyire versenyképtelen csomagot sikerült összerakniuk 2017-re.

Alonso a hétvégén Alabamában vendégeskedett, ahol természetesen a Barber Motorsports Parkban is tiszteletét tette, az aktuális versenyhétvége helyszínén. A sztárpilóta az Andretti Autosport színeiben fog indulni!

Ha már Fernando ott volt, be is pattant a volán mögé, de egyelőre csak álló helyzetben! Erről készült néhány felvétel!

 
Következő cikk
Megvan Newgarden első IndyCar-győzelme a Team Penske színeiben!

Előző cikk

Megvan Newgarden első IndyCar-győzelme a Team Penske színeiben!

Következő cikk

Képgaléria Alonso első hivatalos amerikai fellépéséről: IndyCar

Képgaléria Alonso első hivatalos amerikai fellépéséről: IndyCar
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat IndyCar
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás
Csapatok Andretti Autosport
Szerző Hujber Dávid