Motorsport.com hírek

Alonso az IndyCarban köthet ki 2019-ben – teljes szezonra!

A McLaren nagy erőkkel azon van, hogy a tavalyi Indy 500-as szereplés után 2019-ben már teljes szezonban ott legyen az IndyCar-sorozatban, ha pedig ez megvalósul, Alonso is „átköltözhet”.

Fernando Alonso, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A McLaren részéről Zak Brown ügyvezető elmondta, terítéken van az, hogy a Forma-1-en kívül más sorozatokban is szerepeljenek, ezek közül a legvalószínűbb első körben az IndyCar lehet – erre utalhat a korábbi kiváló CART-versenyző Gil de Ferran szerződtetése tanácsadóként.

Brown szerint amennyiben bármilyen formában ismét részt vennének Amerika legfőbb formaatós/open wheel-bajnokságában, azt első körben valamelyik topcsapattal társulva tennék meg, ennek érdekében pedig már zajlanak is a tárgyalások, pletykák a Rahal Letterman Lanigan Racinget emlegették a McLarennel kapcsolatban, mint partneristállót.

Azt Brown már nagyon régóta tervezte, hogy az IndyCar detroiti duplafordulóján jelen lesz, hogy tovább tárgyaljon, az El Confidencial viszont beszámolt arról, hogy Brownnak van egy útitársa is: Luis García-Abad. Hogy ki ő? Fernando Alonso menedzsere. Innentől nehéz elképzelni, hogy Alonso valamilyen formában ne legyen ott az IndyCar 2019-es mezőnyében. Ki tudja, akár még teljes szezonban is.

Egyre többen pletykálják, hogy Alonsónak ez lehet az utolsó szezonja az F1-ben, és hát, ahogy mondani szokták, nem zörög a haraszt…

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren újabb szakemberrel bővül: tanácsok az F1-ben és az IndyCarban
Következő cikk A Chevrolet szerint peches volt a biztonsági autós baleset

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország