Alonso a következő héten teszteli az új IndyCar versenygépet

Fernando Alonso számára a következő hét sem lesz „üres”, miután az amerikai sorozat legújabb autójával fog tesztelni.

Fernando Alonso, McLaren

Mark Sutton / Motorsport Images

A spanyol világbajnok pár hete jelentette be, hogy 2019-ben nem versenyez a Forma-1-ben, és valószínűleg a WEC mellett az IndyCar-ban is egy teljes szezont fog lehúzni. A csapata a McLaren által irányított Andretti „B” istálló lehet.

Közben hivatalosan is megerősítésre került, hogy Alonso első tesztje a 2018-as aerodinamikával a következő héten lesz esedékes. Ugyan tavaly az Indy500-on rajthoz áll az F1-es világbajnok, az idei évre egy teljesen új aerodinamika kapott helyet az autókon.

A McLaren azt is megerősítette, hogy a tesztet a média és a nyilvánosság számára zárt módon rendezik meg, de természetesen később kaphatunk pár részletes információt arról, hogy hogyan is zajlott a nagy esemény.

Az IndyCar ezen a hétvégén Portlandben versenyez, és Alonso a vártnak megfelelően Barberben vezethet majd szeptember 5-én az Andretti színeiben egy Honda-motoros autóval.

Alonso IndyCar projektje egyelőre nem teljes, de a McLaren valószínűleg a Chevrolettel ír alá, noha a Honda is érdeklődését fejezte ki Alonsóval kapcsolatban, hiába a rosszul sikerült F1-es projekt és a sok negatív kritika a spanyoltól.

Legyél Te is Motorsport Magazin-tag: itt támogathatod az élő adást

Rövid időn belül sokkal több hivatalos információt kaphatunk, de a legreálisabb forgatókönyv az, hogy Alonso az Andretti „B” csapatával fog versenyezni a McLaren irányítása által, Chevrolet motorokkal a háta mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya: Az IndyCarral jól járna Alonso a „tripla korona” miatt
Következő cikk Sainz szerint Alonso miatt nem fog sok szurkolót veszíteni az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország