BRÉKING

Az IndyCar még idén tesztelné a cockpitvédelmi pajzsot

Jay Frye, a tengerentúli sorozat műveleti vezetője elmondta, reményeik szerint még idén pályára gurulhatnak a 2018-tól bevezetni kívánt szélvédővel.

Sebastian Vettel, Ferrari SF70H, cockpit shield

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Az IndyCar is alkalmazni kíván jövőre extra fejvédelmet a versenyzők érdekében, de ellentétben az F1-gyel, ők nem a Halo mellett voksoltak, hanem a Red Bull által kezdeményezett pajzsot választották. A Halo azért nem lenne megfelelő, szólnak az ellenérvek, mert gátolná a látóteret oválpályákon, nem beszélve a döntött felületről.

Frye a Motorsport.com számára elmondta, „sok mindent csinálnak a színfalak mögött”, a kezdeti tesztekhez pedig nincs szükség éles helyzetre, azaz konkrét autóra egy adott pályán. Abban reménykednek, hogy még idén ősszel sor kerülhet az első éles próbálkozásra. Ő is megerősítette, hogy az ovál jelenti a legnehezebb részt, mivel a versenyzők számára biztosítani kell a körkörös kilátást a döntött aszfalton.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Eltörölték a 2018-as autókról a tervezett légbeömlőt, így elhárult egy fontos aerodinamikai kérdőjel, és a motorhűtésnek sem fog bezavarni a szélvédő. Ettől függetlenül elvégeznek majd közvetlen összehasonlításokat, tehát tesztet szélvédővel és nélküle. Az a cél, hogy egy olyan eszközzel álljanak elő, ami egyaránt alkalmas oválon és utcai pályán is, nem kell cserélgetni és kétfélét alkalmazni. Mint mindig, most is fontos lesz a versenyzők véleménye, a tőlük szerzett visszajelzések.

Az még vita tárgyát képezi, hogy sikerül-e 2018-tól alkalmazni az eszközt. „Mindent jól kell csinálni, és addig semmit sem fogunk csinálni, amíg nincs minden rendben”- mondta Frye. „Keményen dolgozunk, de a fejlődés diktálja az időkeretet, nem fordítva. Az a cél, hogy idén ősszel felkerüljön a kocsira, és majd ez dönt arról, mikor és mi lesz a következő lépés.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya 2018-ban is elindulna az Indy 500-on
Következő cikk Alex Zanardi két születésnapja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország