Alonso határozottan vissza akar térni az Indy 500-ra

Fernando Alonso számára nem kérdés, hogy vissza akar-e térni Indianapolisba, csak az, hogy mikor. A kétszeres F1-bajnok elmesélte, mit nézett a kocsiban ülve, amikor az élen haladt.

Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Andretti Autosport Honda crew wait for Fernando Alonso's pitstop
Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda
Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda during pace laps
J.R. Hildebrand, Ed Carpenter Racing Chevrolet, Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda, Takuma Sato, Andretti Autosport Honda during pace laps
Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda
Fernando Alonso, Andretti Autosport Honda

Alonso remekül ment vasárnap: ugyan a rajtnál visszaesett a kilencedik helyre, utána szépen jött fel előre, vezette is a versenyt, bátran előzött és mozgott a mezőnyben. A cél nem teljesült, köszönhetően a műszaki hibának, így nem kérdés, vissza akar-e térni.

„Határozottan, igen”- felelte Alonso a kérdésre. „Ha visszatérek, legalább mindennel képben leszek. Nem az lesz az első alkalom, hogy újraindításokban veszek részt, kerékcseréken, és minden ilyesmi. Könnyebb lesz alkalmazkodni, fogalmazzunk így”- fejtette ki a 35 éves spanyol.

„Nézzük meg, mi történik az elkövetkező években. Továbbra is űznöm kell ezt a kihívást, mert nem teljesítettem, nem nyertem meg az Indy 500-at.”

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

„Csalódott vagyok, mert fejeztem be a versenyt, hiszen minden versenyen meg akarod látni a kockás zászlót, amin elindulsz”- folytatta. „Ma ez nem volt lehetséges. Remek tapasztalat volt ez a két hét. Alapvetően azért jöttem el ide, hogy bizonyítsak magamnak, hogy kihívás elé állítsam magam”- ismertbe Alonso, aki 21 körrel a vége előtt esett ki.

„Tudom, hogy F1-es autóban olyan gyors lehetek, mint bárki más. Azt nem tudtam, hogy vajon IndyCar-autóban is lehetek-e olyan gyors, mint bárki más. Jó érzés volt, hogy versenyképes voltam, még vezettem is az Indy 500-at. Már az is jó érzés volt, hogy egy kör erejéig az élre álltál”- mondta. „Előztem, néztem a tornyot, láttam rajta a 29-es rajtszámot. Arra gondoltam, hogy vajon Zak vagy valaki más a csapatból fotózza-e, mert akarom magamnak azt a képet otthonra”- fejtette ki Alonso.

„Köszönöm az IndyCarnak ezt a lenyűgöző élményt. Köszönöm Indianapolisnak, a rajongóknak”- sorolta. „Otthon éreztem magam. Nem vagyok amerikai, de tényleg nagy büszkeséggel töltött el, hogy itt versenyezhettem. Gratulálok Satónak, az Andrettinek. Takuma nagy segítség volt nekem, az F1-ből érkezett ő is. Az utolsó két körben térdeltem, szorítottam Satónak. Rendkívül boldog vagyok a végeredmény miatt”- foglalta össze a McLaren versenyzője.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Japán győzelem, Sato nyerte az Indy 500-at! Alonso motorhiba miatt kiesett!
Következő cikk Sato 12 éves kora óta álmodott erről a fantasztikus győzelemről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország