Jelentés a versenyről

46 évesen is sikerült: negyedszer nyert Indy 500-at Castroneves!

A 2021-es Indy 500-at a 46 éves Helio Castroneves tudta behúzni, aki negyedszer tudta megnyerni az ikonikus 500 mérföldes versenyt. Rajta kívül Alex Palou és Simon Pagenaud fért be a top 3-ba.

Helio Castroneves, Meyer Shank Racing Honda

Helio Castroneves, Meyer Shank Racing Honda

Jake Galstad / Motorsport Images

Magyar idő szerint vasárnap este indult az év egyik legfontosabb motorsport-eseménye, az Indy 500. A rajtot Scott Dixon várhatta az élről, az első sorba még Herta és VeeKay fért be, majd Carpenter, Kanaan, Palou, Hunter-Reay, Castroneves és Ericsson következett.

A negyedik sort Rossi, Jones és O’Ward foglalta el, az újoncok közül pedig Pietro Fittipaldi teljesített a legjobban, aki a 13. pozícióból várhatta a rajtot. Szató a 15., Daly a 19., Newgarden a 21., Montoya pedig a 24. helyről indulhatott az ikonikus pályán.

Dixon nem sokáig maradt az élen, előbb Herta, majd VeeKay állt az első helyre, a mezőny pedig nagyon szoros volt. Will Power remekül kezdte a versenyt, sok pozíciót tudott javítani, így a 10. körben már a 25. helyen haladt a mezőny végéről indulva.

VeeKay a 31. körben az élről jött be a bokszba, így átmenetileg Herta vezetett Dixon és Carpenter előtt. Nem sokkal később Herta és Carpenter is bejött, utóbbi kiállása pedig nagyon rosszul sikerült. Eközben Wilson a bokszutcában törte össze a kocsit – a fékezéskor vesztette el az irányítást az autója felett és a falnak ütközött.

A pole-t megszerző Dixon nem lehetett elégedett, ugyanis miközben Wilson miatt lezárták a bokszutcát, Dixonnak és Rossinak kifogyott a benzinje, Dixon kocsija pedig sokáig nem tudott újra elindulni, miközben a mezőny a pace car mögött körözött.

További híreink:

A pace car bejövetelét követően Herta állt az élen VeeKay, Castroneves, Daly és Palou előtt, míg a kétszeres Indy 500-győztes Szató a hatodik helyen haladt. Daly egy szép manőverrel megelőzte Castronevest, majd a VeeKay, Daly páros elment Herta mellett. VeeKay nem sokáig maradt az élen, hiszen Daly őt is maga mögé utasította.

60 kör elteltével már Daly és VeeKay mögött Castroneves következett, Herta a 4. helyre csúszott vissza, Palou tartotta az 5. pozíciót. Daly az élről jött ki a bokszba a 72. körben, majd VeeKay is bejött, VeeKay pedig Daly elé jött ki. Az élen Castroneves, Herta és Palou állt.

A kiállások teljesítése után VeeKay, Daly, Herta, Palou, O’Ward, Hunter-Reay lett a top 6 sorrendje, Castroneves pedig a 7. helyre esett vissza, miközben a top 10 továbbra is 3 másodpercen belül volt egymáshoz képest. O’Ward és Hunter-Reay el tudott menni Herta és Palou mellett, O’Ward pedig a 2. helyezett VeeKayhez is nagyon közel volt.

VeeKay és Daly újabb kiállást teljesített, így O’Ward átvette a vezetést, a mexikóit pedig Hunter-Reay és Herta követte. Az újabb kiállások teljesítése után már Palou állt az első helyen Castroneves, O’Ward és VeeKay előtt, Rahal pedig a bokszból kifelé jövet csapta falnak az autóját, de szerencsére csak az autó sérült meg, a pilóta a saját lábán hagyta el a kocsit.

A visszajátszásból kiderült, hogy a problémát az okozta, hogy a bal hátsó kerekét nem rögzítették megfelelően, így tehetetlen volt az autóban ülve, és szerencse, hogy a leguruló kerék „csak” Daly autóját találta el, magát a pilótát nem.

 

Az újraindítás után Castroneves állt az élre, majd O’Ward következett, Palou pedig visszaesett a harmadik helyre, mögötte VeeKay, Newgarden és Hunter-Reay állt. A fiatal mexikói O’Ward viszont a 2. hellyel sem elégedett meg, és Castronevest is megelőzte.

Azonban Palou sem adta fel, és két előzéssel visszavette a vezetést a verseny 132. körében, és Castroneves is megelőzte O’Wardot. Az újabb kiállások után O’Ward Palou előtt találta magát, de vissza tudta előzni a McLaren versenyzőjét, majd Castroneves is elment a mexikói mellett.

Will Power a bokszutcában pördült meg, de szerencséjére a falat nem találta el, így időt vesztett ugyan, de legalább folytatni tudta az 500 mérföldes megmérettetést. 35 körrel a leintés előtt az élen Palou, Castroneves, O’Ward, Hunter-Reay, VeeKay, Herta volt az állás.

A 170. körben Castroneves átvette a vezetést Palou megelőzésével, a bokszban pedig De Silvestro is megpördült. Az utolsó kiállások teljesítése után Palou Castroneves és O’Ward elé jött vissza, viszont Castroneves a pályán vissza tudta előzni riválisát.

22 körrel az Indy 500 vége előtt Palou visszavette a pozícióját Castronevestől, így már ő állt az élen virtuálisan. 10 körrel a leintés előtt Rosenqvist és Szató állt az első két helyen, de ők ketten eggyel kevesebb kiállásnál jártak. Mögöttük Palou, Castroneves, O’Ward és Pagenaud következett.

Rosenqvist 7 körrel a leintés előtt jött be a bokszba, Castroneves pedig megelőzte Palou-t. Egy körrel később Szató is bejött, Palou visszaelőzte Castronevest, így az első hat állása Palou, Castroneves, O'Ward, Pagenaud, Carpenter, Ferrucci volt.

2 körrel a vége előtt ismét Castroneves állt az élen, és a forgalom a futam végén inkább a brazilnak jött jól, így Castroneves meg tudta nyerni az Indy 500-at Palou és Pagenaud előtt! A további sorrend: Pagenaud, O'Ward, Carpenter, Karam, VeeKay, Montoya. Castronevesnek ez volt a negyedik Indy 500-as győzelme.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 Brazil Helio Castroneves United States Michael Shank Racing 200 2:37'19.384     190.690  
2 Spain Alex Palou United States Chip Ganassi Racing 200 2:37'19.877 0.492 0.492 190.680  
3 France Simon Pagenaud United States Team Penske 200 2:37'19.947 0.562 0.069 190.679  

Horner válasza az újságírói kérdésre: „Mintha csak Hamiltont hallanám!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Scott Dixoné a pole a 105. Indianapolisi 500-on
Következő cikk Montoya elmondta, melyik F1-es csapattársától tartott a legjobban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország