Megvan az Indy 500 első komolyabb autótörése

A Team Penske-Chevrolet versenyzője, Josef Newgarden a negyedik nap során az első olyan versenyző lett a 2017-es Indy 500 során, aki komolyabb balesetet szenvedett, de a 25 éves versenyző karcolásokkal megúszta az esetet.

Josef Newgarden összetört autója

Nem megnevezett

Josef Newgarden, aki a tavalyi verseny során a második helyről indult és harmadikként ért célba, a mai edzésnapon a negyedik helyen állt 225,455 mérföldes átlagsebességgel, és épp forgalomban autózott, amikor egy 216 mérföldes kör után elvesztette uralmát az autó felett, majd a falnak csapódott. A kettes rajtszámú fekete versenyautó ezek után kétszer is a SAFER falba csapódott a kettes kanyar felé menet.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Az eset után Newgardent megfigyelésre elszállították a pályán fekvő orvosi központba, azonban nem sokkal később visszatérhetett a pályára csapatához, miután megkapta az engedélyt a folytatásra. Az esettel kapcsolatban így fogalmazott: "Megütöttem kicsit a lábamat, szóval valószínűleg fájni fog a következő néhány hétben, de túl fogom élni" - mondta a fiatal amerikai. "Teljesen jól vagyok, az autó megtette a munkáját. Nagyszerű biztonsági csapat van itt az IndyCarban, és a Dallara autója is kiválóan megvédett." - dicsérte a Holmatro biztonsági csapatát és saját autója strapabírását Newgarden.

NYÁRI XBOX ONE S AKCIÓ: CSAPJ LE A LEHETŐSÉGRE!

"Nagy kár, mert így értékes időt veszítünk a #2-es számú Team Penske autóval. Nyilván nem ez volt a terv, pláne egy olyan napon, mint a mai. Szép idő van, semmi nagyobb probléma nem hátráltatott minket. Csalódott vagyok emiatt a baleset miatt. Pont behívtak a bokszba, jöttem is be, és nem akartam túl nagy problémát okozni a mögöttem jövő srácoknak. Vissza kell néznem, mi okozta a balesetet, egyelőre nem vagyok ebben teljesen biztos. Valószínűleg az én hibám volt, de ki kell elemeznem, mi történt, mert ezt egyelőre nehéz megmondani. Sajnálom, hogy a csapattagjaimnak extra munkát okoztam."

Newgarden 2017-es IndyCar szezon harmadik helyén áll, nemrég pedig, még a Barber Motorsports Parkban megszerezte első győzelmét a Team Penske színeiben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csapattársai boldogan segítenek Fernando Alonsónak
Következő cikk Gil de Ferran: Alonso az egyik legjobb, akit valaha láttam

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország