Négy Ford GT-vel támad a Chip Ganassi Racing a Daytona 24 óráson

Az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben és az FIA World Endurance Championshipben induló csapatok egymást fogják segíteni, hogy megnyerjék az egyik legrangosabb hosszútávú versenyt Daytonában.

Le Mansban már indult a négy GT egy mezőnyben, egymás ellen versengve, de a 2017-es Rolex 24 At Daytonán egymást segítve lesznek azon, hogy megnyerjék a versenyt. A Chip Ganassi és a Ford célja, hogy megismételjék azt, amit az ősmodell vitt véghez a 60-as években, nevezetesen diadalmaskodni Le Mansban, a sebringi 12 óráson, és Daytonában, a 24 órás futamon.

A Ford 2016-os GT-programja hat győzelmet hozott, nyolcszor kezdtek az első sorból a kocsik. Olyan pályákon nyertek, mint Laguna Seca, Watkins Glen, Mosport, Le Mans, Fuji és Sanghaj.

„Annak ellenére, hogy hat győzelmet könyvelhettünk el az előző szezonban, úgy vélem, lezáratlan ügy vár ránk Daytonában”- mondta Chip Ganassi. „Tavaly a Rolex 24 volt az első nagy tesztünk arra, hogy lássuk, hol állunk a programmal, és habár nem nyertünk, azt elmondhatom, sokat tanultunk. Le Mansban is sokat tanultunk, hiszen mind a négy kocsival dolgoztunk 24 órán keresztül. Izgatott vagyok, hogy ismét teljes felállással mehetünk Daytonában. Nagyon különleges lehetőség az, hogy mind a négy autóval versenghetünk egyszerre, mindezt egy olyan presztízzsel bíró eseményen, mint a daytonai 24 órás.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat IMSA , WEC
Csapatok Chip Ganassi Racing
Cikk típusa BRÉKING
Címke ford, imsa, wec