Szabó Krisztián: Idén cél az Európa-bajnoki cím

Hétvégén kezdetét veszi a Super 1600-as FIA ralikrossz Európa-bajnokság a második szezonjában részt vevő Szabó Krisztiánnal. A magyar versenyző eredményes felkészüléséről, elvárásairól és a mezőnyről beszélt a portugáliai szezonnyitó előtt, ahol tavaly emlékezetes győzelmét szerezte.

Egy év telt el a 2015-ös portugál ralikrosszverseny óta, amelyen Szabó Krisztián történelmi jelentőségű győzelmet szerzett: a korábbi háromszoros autókrossz kontinensbajnok nemcsak első teljes ralikrosszos szezonját kezdte diadallal, de egyben első magyarként nyert Európa-bajnoki szinten. Az idei Eb-szezon ugyancsak Portugáliában indul, a 23 éves pilóta pedig ezúttal a győztes kezdésen már túl is esett: tesztelésként részt vett a húsvéti máriapócsi magyar bajnoki és CEZ-futamon, amelyet meg is nyert.

„Az autó mindenképpen felkészült az első versenyre, ahogy én is” – kezdte beszámolóját a Montalegrében zajló szezonnyitót megelőzően Szabó Krisztián. „Háromszor vezettem az autót, először Münchenben tartottunk egy begurulást, majd jött a máriapócsi verseny, az elmúlt hétvégén pedig újra Németországban jártunk, egy német bajnoki futamon. Itt az autó pontosan olyan volt, mint Portugáliában lesz, az új motorral, új váltóval. Ismét versenykörülmények között gyakorolhattunk, de csak egy teszt volt, így az elődöntőben, döntőben már nem indultam el. A héten vizsgáim voltak, de csütörtök este már a helyszínen leszek.”

EDI_0488_re

Míg az előző szezonban rengeteg újdonsággal kellett megbarátkoznia új szakágában – ennek ellenére is harmadik helyen zárta a bajnokságot –, 2016-ban a legtöbb körülmény változatlan: Krisztián továbbra is a ralikrossz-világbajnokságot kísérő Super 1600 kategóriában szerepel, a Volland Racing által felkészített Mk2-es Skoda Fabiával. Ezúttal viszont már nem újoncként, hanem tapasztalt pilótaként lép pályára, megcélozva a végső győzelmet:

„Szeretnék nyerni, igen. Minden versenyre úgy szeretnék elutazni, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, ha az egy győzelem, akkor győzni, ha csak egy második hely, akkor azt megszerezni. Én mindent bele fogok adni, meglátjuk majd, hogy sikerül. A tavalyi évet figyelembe véve esélyem lehet rá. Igaz, hogy harmadik lettem, de az utolsó versenyen még harcban voltam a címért. Eredményes tanulóév volt, nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem. Tudom, mik a gyengeségek, hol hibáztam, mit kell kijavítanom idén.”

Bár a tavaly bajnoki címet nyerő Janis Baumanis már nem a Super 1600-ban indul, a mezőny nagyon erősnek tűnik: „Egyelőre nehéz megmondani, ki hol áll, mennyit fejlődött, vannak ismeretlen nevek is a listán. Az első verseny után okosabbak leszünk. Aki biztos nagy ellenfelem lesz idén, az Ulrik Linnemann, tapasztalt versenyző, ő lett tavaly a második, vele biztos sokat kell majd harcolnom” – tért ki a konkurenciára Szabó Krisztián, aki nem felejtette megemlíteni, hogy az Európa-bajnokságra idén összesen négy magyar versenyző is benevezett:

„Örülök neki, hogy ennyien leszünk, tavaly volt egyszer, hogy Luigivel mindketten a döntőbe kerültünk, mondtam is neki, hogy a döntő egyharmadát magyarok adják. Örülnék neki, ha idén olyan döntő is lenne, amelynek legalább a felét magyarok teszik ki. A versenyen 33-an indulnak, ami, ha jól tudom, rekordszámú Portugáliában, de ebből csak 17-en neveztek az egész bajnokságra, ám az összes magyar közöttük van, ez pedig jó dolog.”

EDI_0749_re

Végezetül kitért arra is, hogyan vág neki Portugáliának – mindenáron meg akarja ismételni egy évvel korábbi győzelmét? „Szeretnék jól teljesíteni, de inkább arra koncentrálnék, hogy a verseny elejétől stabil, jó teljesítményt nyújtsak. Bár tavaly győztem itt, nem én gyűjtöttem a legtöbb pontot. Idén inkább ez a célom, még ha nem is feltétlen győzök. Persze nagyon jó nyerni, a bajnokságot azonban az szerzi meg, aki a legtöbb pontot gyűjti. Szeretnék elöl menni a kvalifikációs futamokon, ha a döntőt megnyerem, az csak hab a tortán. A fő célom az, hogy a legtöbb pontot én gyűjtsem.”

A 2016-os FIA ralikrossz Európa-bajnokság (Super 1600) versenynaptára:

Április 16-17.: Portugália, Montalegre

Május 28-29.: Nagy-Britannia, Lydden Hill

Július 2-3.: Svédország, Höljes

Szeptember 3-4.: Franciaország, Lohéac

Szeptember 17-18.: Spanyolország, Barcelona

Október 15-16.: Németország, Estering

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szabó Krisztián ismét Magyarországon versenyez
Következő cikk Szabó Krisztián: Harmadik hely az esőben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország