Szabó Krisztián győzött és vezeti az Európa-bajnokságot

Egy híján maximális ponttal távozott Szabó Krisztián Lydden Hillből, a Super 1600-as Európa-bajnokság második állomásáról. A magyar versenyző a döntőben idei első, ralikrosszos pályafutása második győzelmét szerezte.

„Elég sűrű volt a nap, viszonylag későn kezdődött a program, és hamar vége lett, gyorsan le kellett zavarnunk az utolsó három futamot” – kezdte vasárnapi beszámolóját Krisztián. A szombati három kvalifikációs futam után az összetett második helyén várhatta a Nagy-Britanniában zajló verseny második napját. Akkor úgy tűnt, Ulrik Linnemann-nal, a szezon elején legnagyobb ellenfélként megnevezett pilótával csatázhat a győzelemért.

„Az utolsó kvalifikációs futamon harmadik lettem, a csoportomban és az összetettben is. Ez a második helyet jelentette a köztes táblázaton, azaz az első helyről indultam a második elődöntőben. Most egyszerű elődöntőt fogtam ki, mindenki az elsőben volt, akik a kvalifikáció során jól mentek, Linnemann, Shigabutdinov, Baumanis. Linnemann csak a harmadik helyen állt, már ez biztató volt számunkra, az utolsó körben aztán felborult az autója, ki is gyulladt, sajnos neki így ért véget a versenye. Nem tudott elindulni a döntőben, így ellene eleve sok pontot hoztam.”

„Mivel tisztán megnyertem a saját elődöntőm, megint a pole-pozícióból indulhattam, idén kettőből kettőször” – tért ki a Super 1600 fináléjára a Skoda Fabiával versenyző pilóta, akinek legfőbb riválisa a legjobb hat között a tavalyi Európa-bajnok testvére, Artis Baumanis volt. „Jól elkaptam a rajtot, míg ő rögtön kiment Jokerre. Én az ötödik körben mentem ki, visszajövet pedig pont Baumanis mellé kerültem. Ment a felnireszelés, szó szerint, mert két küllőm ki is tört. Én voltam belül a következő fordulóban, ott még két-három kanyarig nagyon kellett védekeznem. Harcolnom kellett a pozícióért, az igazat megvallva kaptam is érte a versenyfelügyelőktől, de csak szóbeli figyelmeztetést, elmondták, hogy ez a maximum, de Baumanisnak is. Ilyen a ralikrossz, itt megy a harc, kontaktsport. A fő, hogy sikerült megnyernem, a pole-pozíciómat ezúttal első helyre tudtam váltani.”

A Volland Racing versenyzője második győzelmét szerezte a ralikrosszban, a 2015-ös portugál szezonnyitó óta eltelt több mint egyéves várakozást követően. Lydden Hill után ráadásul a bajnoki pontversenyt is vezeti 8 egységgel Linnemann előtt: „Egy híján elhoztam az összes pontot a hétvégéről, a köztes eredménylistán második voltam, így ott 16 helyett 15-öt szereztem, de aztán megkaptam a 6-ot az elődöntőért és 8-at a döntőért. Nem gondoltam volna előre, hogy ilyen jól fog sikerülni ez a hétvége. Mondták, hogy erősek leszünk ezen a pályán, de új volt számomra, a többiek pedig ismerték. Örülök, hogy ilyen hamar bele tudtam jönni” – zárta beszámolóját az elégedett versenyző.

A brit verseny eredménye: 1. Szabó Krisztián; 2. Artis Baumanis; 3. Josef Susta; 4. Christian Petrakovits; 5. Ernestas Staponkus.

A Super 1600 bajnokság állása két forduló után: 1. Szabó Krisztián 51; 2. Ulrik Linnemann 43; 3. Janno Ligur 37; 4. Timur Shigabutdinov 35; 5. Mario Barbosa 34.

Következő verseny: Höljes, Svédország, július 2-3.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szabó Krisztián: Harmadik hely az esőben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország