Vadonatúj autóval vág neki a 2020-as ORB szezonnak Turán Frici és Bagaméri Laci

A Turán Motorsport tavalyi ERC-futam győztes párosa idén valami teljesen újba vágja fejszéjét, ugyanis egy számukra ismeretlen márkával, modellel, egy Volkswagen Polo GTI R5-tel indulnak a magyar rali bajnoki címért Turán Friciék. Az összeszokott versenyzőpáros a Korda Racing Team autóját élesben először a március végi Eger Rallye-n avatja fel.

Turán Frigyes, Bagaméri László

Turán Frigyes, Bagaméri László

A kedd délelőtti versenyautó leleplező sajtóeseményt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy az idei ORB idény 8 futamán több mint 20 R5-ös autó áll rajthoz. Az idei magyar rali bajnokságot 2020-ban is a nyíregyházi Európa-bajnoki futam zárja majd.

Még több F1 hír:

„Az elmúlt öt évben sok olyan döntést hoztunk és sok olyan lépést tettünk, amely összességében a hazai rali és a magyar autósport fejlődését szolgálta, a cél pedig az volt, hogy minőségben minél közelebb kerüljünk a nemzetközi sorozatokhoz.”

„Tavaly Nyíregyházán a versenyzők, a nézők, és a rendezők szempontjából is sikeres volt az Eb-futam, amelyre 13 év szünet után került sor újra Magyarországon. Bízunk benne, hogy idén tovább fejlődik a magyar bajnokság, amely így Közép-Európa egyik legszínvonalasabb ralis sorozata lesz” – mondta Oláh Gyárfás.

„A tavalyi ORB szezonunk érdekesen alakult, ugyanis év közben a csapat által üzemeltetett, saját tulajdonban lévő Ford Fiesta R5 versenyautónk váratlan balesete következtében ki kellett hagynunk, vagy más márkával, autótípussal kellett teljesítenünk néhány versenyt.”

„Év végén a károkat felmérve úgy döntöttünk, nem érdemes megjavíttatnunk a Fordot, ezért eladtuk és megindult az új autó-lehetőség keresés fázisa. Sokáig úgy tűnt, hogy a 2020-as szezont is Forddal fogjuk folytatni, hiszen hosszú évek óta a Ford Petrányi a fő támogatónk, akik régóta hűségesen mellettünk állnak, így nem is gondolkodtunk másban. A körülmények, a Fordos lehetőségeink azonban végül nem úgy alakultak, ahogy terveztük, így nyitnunk kellett más irányba is” – mesél a versenyautóváltás körülményeiről Turán Frici.

A Turán Motorsport neve a hosszú évek során teljesen összefonódott a Forddal, a Ford Petrányival és ezen a bizalmi kapcsolaton, emocionális kötődésen az sem változtat, hogy az idei szezonban egy Volkswagen Polo GTI R5 modellel próbálnak meg minél jobb eredményeket elérni az ORB-ben Friciék.

„Turán Frigyes több mint 28 éves versenyzői múlttal rendelkezik, és mi is több mint 28 éve vagyunk a pályán, így tapasztalatból tudjuk, milyen nehéz ennyi éven át ugyanazt a magas színvonalat hozni. Frici folyamatosan az élmezőnyben autózik és kimagasló eredményeket ér el mind hazai, mind nemzetközi színtéren.”

„Nem kérdés, hogy továbbra is egy úton haladunk vele és maximálisan támogatjuk, függetlenül attól, hogy az idei évben nem Forddal fog versenyezni. Családi vállalkozásként számunkra az egyik legfontosabb tényező az emberi érték.”

„Frici személyiségével könnyű azonosulni, ugyanis az évek során ugyanaz a pozitív, szimpatikus versenyző maradt, aki megőrizte dinamizmusát, a látványos autózást. Jó érzés egy olyan csapat mellé állni, amelynek hosszú távú cél lebeg a szeme előtt és rendkívül elkötelezett” – mondja Tóth Judit, a Ford Petrányi marketing vezetője.

A Ford Petrányi egy olyan vállalatcsoport, melynek több lába van, ilyen például a Next Auto. A Petrányi Család és Cégcsoport nem kizárólag a Ford márka, hanem a pilóta mellé tette le a voksát. Ehhez a hitvalláshoz hasonlóan természetesen az Orbico Hungary Kft. – Shell kenőanyagok is évek óta a Turán Motorsport mögött áll, függetlenül a versenyautótól.

„Rendkívül fontos számunkra, hogy hazánkban az egyik legnépszerűbb technikai sportban kiemelkedő sikereket elérő magyar csapattal teszteljük évről évre a Shell különböző, speciálisan az adott versenyautóra kifejlesztett Helix Ultra motorolajait. Ezért dolgozunk együtt hosszú évek óta a tavalyi ERC-futam győztes párossal, Turán Fricivel és Bagaméri Lacival. A Shell PurePlus technológiával gyártott termékek kimondottan utcai személygépjárművek számára lettek kifejlesztve a versenysportban szerzett tapasztaltok alapján.

„Az így gyártott Shell motorolajok professzionális termékek, bizonyítottan kimagasló minőséget képviselnek az igényes autósok számára. Természetesen az új Volkswagen Polo GTI R5 modellre is felkerült a Shell logó és a Shell Helix felirat, valamint az autóba is Shell Helix Ultra motorolajat töltünk a maximális teljesítmény érdekében, így Friciéknek kizárólag a versenyzésre kell koncentrálniuk. A legjobb eredmények elérése érdekében a versenyeket követően az olaj minőségének változását laboratóriumi körülmények között is megvizsgáljuk, ezzel segítve a csapat munkáját a motor beállításokkal kapcsolatban” – teszi hozzá Tamás Tamás, az Orbico Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„Szerencsésen találkoztak az érdekeink Korda Erikkel, a Korda Racing tulajdonosával és elszánt csapatával, akik egy tavalyi fejlesztésű Volkswagen Polo GTI R5 modellel támogatnak minket az idei évben. Ez egy teljesen új lehetőség számunkra, megújulást jelent nekünk a szezonra. Nagyon hálásak vagyunk Petrányi Zoltánnak, a Ford Petrányi vezetőjének, aki az autóváltástól függetlenül kitart mellettünk vállalkozásával, a Next Auto-val. Amit tőlük kapunk, az emocionálisan is sokat jelent számunkra, és hozzájuk köt minket” – teszi hozzá Bagaméri Laci, Frici navigátora.

„Korda Erikék elszántsága, elhivatottsága is nagyon fontos számunkra, a csapat mindent megpróbál megtenni a közös cél elérése érdekében, ami most sem változott: idén is a magyar bajnoki címért szállunk versenyautóba. Mi és a támogatóink is ennek a célnak rendelnek alá mindent, új motivációnk van, és félig-meddig új, kiegészült csapatunk is a Korda Racinggel. Az autóról már vannak benyomásaink és hamarosan vár ránk két hosszabb teszt, ahol a mérnökök és a csapatunk segítségével megkeressük majd a megfelelő beállításokat az évadnyitó Eger Rallye-ra. Biztos, hogy ez egy folyamat lesz, meg kell ismernünk a Polo tulajdonságait és az alapokról építkeznünk, hogy eljussunk addig, hogy minden gördülékeny és komfortos legyen, de izgatottan várjuk az új kihívásokat” – mesél a célokról Frici.

„Izgatottan várjuk ezt az évet, ha eddig 100%-os volt a győzni akarásunk, akkor ez idén 1000%-ra nőtt. Örülünk, hogy Friciék mellett állhatunk idén, minden meg van bennük, hogy bajnokok legyenek. A csapat felkészült, az autó is készen áll a szezonra és Friciék is alig várják a rajtot” – teszi hozzá Korda Erik, a Korda Racing Team tulajdonosa.

Turán Friciék a tervek szerint már szombaton tesztelik az új versenyautót, az Eger Rallye-ig még összesen 80-100 kilométernyi gyakorlást terveznek a Volkswagennel. Az idei ORB szezon március 27-29. között az Eger Rallye-val veszi kezdetét.

Forrás: Just Creative

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica és Vogel Adrienn: megvan az új autó
Következő cikk Visszatér Pedro de la Rosa a motorsportok világába?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország