Tassi Attila pontszerző helyeken végzett a küzdelmes kínai versenyhétvége versenyein

Elképesztő csatákkal tért vissza a nyári szünetből a WTCR Super Grid. A pihenő utáni első futamoknak a ningboi versenypálya adott otthont, ahol rendkívül kiélezett küzdelmeket láthattunk a pályán. Tassi Attila, a HELL-KCMG csapat versenyzője azonban elképesztő kitartásának és küzdőszellemének köszönhetően pontszerző helyeket szerzett a hétvége során.

Attila Tassi, KCMG Honda Civic Type R TCR

Attila Tassi, KCMG Honda Civic Type R TCR

WTCR

Ningbo forrósággal várta a nyári pihenőből visszatérő túraautó-világkupa versenyzőket, ami kicsit sem könnyítette meg a versenyre éhes pilóták dolgát. A HELL ENERGY színeiben versenyző Tassi Attila számára nehezen indult a hétvége, a szombati futamon a 23. helyen ért célba.

Vasárnapra azonban magára talált a fiatal tehetség: a második futamon a 17. helyről rajtolva a 6. helyen ért célba, míg a harmadik futamot a 16. helyről kezdve a 13. pozícióban zárta, amiért keményen meg kellett küzdenie Elda névre keresztelt autójával.

Nagyon izgalmas volt a hétvége számomra, főleg azért, mert ez volt idén az első, ahol a legtöbb pontot tudtam összeszedni, amire őszintén szólva nem számítottam. Többen már szombaton is nagyon agresszívan versenyeztek, én úgy éreztem, nincs értelme kockáztatni, mivel a mezőny végén voltam. Vasárnap viszont én is felvettem a kesztyűt, mivel alapból én is szeretek csatázni a jobb helyért.”

Sikerült is a második futamon rögtön a rajt után jól helyezkedni és pár kiesés is segítette a dolgomat, így a 17. helyről indulva hamar az elő 10 közé kerültem. Sajnos az autómnak nagyon sok problémája volt, mindkét nap a hűtéssel akadtak gondok, nagyon sok erőt veszítettem az egyenesekben, hiába tudtam többször nagyon jól előzni a kanyarokban, az egyenesekben visszaértek mellém a versenytársak, szerencsémre a második futamon a sárga zászlónak köszönhetően sikerült megtartani a pozíciómat és a 6. helyen értem célba.”

A harmadik futamon jól sikerült a rajt, jól tudtam helyezkedni, de már a kettes kanyarban bevetődtek elém, amivel 5 helyet veszítettem, ezután jött a Safety Car, majd Azconával összeértünk, ezután a kormányom teljesen balra állt, ezért a hátralévő 14 kört úgy kellett megtennem, hogy balra alig tudtam fordulni, és az autó is minden irányból meg volt törve. Úgy éreztem, hogy ennyit még soha nem kellett küzdenem az autóval, de nagyon örülök, hogy kitartóak voltunk és sikerült pontokat szereznünk.” – összegezte a hétvégét Tassi Attila.


A Formula E hiába szól az utcai pályákról, az elektromos szériában rengeteg előzést láthatunk, amik nem kikerülések, hanem valódi, látványos manőverek.

 

 

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Piros zászlókkal teli futamon Kiss Norbert harmadik lett Zolderben
Következő cikk Egy újabb harmadik hely Kiss Norbi neve mellett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország